Ők jelentkeztek 2007-ben
Mi lehet az oka a jelentkezői létszám csökkenésének? Valóban egyre fiatalabbak a jelentkezők? Az Országos Felvételi Információs Központ elemzése átfogó képet kíván adni a 2007-es felsőoktatási jelentkezőkről és az első helyen történt jelentkezésekről.
Az utóbbi években évente több mint százezer jelentkező nyert felvételt különböző felsőoktatási intézményekbe, ami azt jelenti, hogy a jelentkezők kétharmada-háromnegyede megkezdhette tanulmányait az egyetemeken és főiskolákon. A jelentkezési statisztikákat vizsgálva az látható, hogy míg három évvel ezelőtt 166 ezer fiatal akart tovább tanulni, ez a szám a 2007-es jelentkezések során csak 108 ezer körül alakult.
Kevesebben jelentkeznek és azok is "kivárnak" Ennek több oka lehet, egyrészt a korábban kétszer, akár háromszor sikertelenül jelentkezettek előbb-utóbb bekerültek valamelyik felsőoktatási intézménybe, a demográfiai folyamat is elérte a felsőoktatásba járók korosztályát, valamint a felvételizők jelentős hányadát képző idősebb korosztálynak nem kedvez a reformintézkedések sora. Sem az új struktúrájú, átalakult képzési rendszer, a megváltozott felvételi eljárás, a képzési hozzájárulás fizetésének kötelezettsége, stb.
A most érettségizettek körében is változnak a trendek. Míg a rendszerváltást követően egyre bővültek a felsőoktatás nyújtotta lehetőségek, és ezt az azóta felnövekvő korosztály ki is használta (jelenleg több mint 400 ezren tanulnak a felsőoktatásban), addig a most érettségizők körében egyre elterjedtebb a halasztgatás, a "kivárás" jelensége. A fiatalok inkább egy-két éves szakképzésekre iratkoznak be, külföldre mennek munkát vállalni, esetleg tanulni, vagy éppen nem államilag elismert oklevelet adó hazai felsőfokú képzésekre iratkoznak be.
Kevés a külföldi jelentkező A jelentkezési statisztikából kiderül, hogy a külföldi diákok elenyésző számban jelentkeznek a magyar intézményekbe, az idei adatok szerint két és félezer nem magyar állampolgárságú fiatal jelentkezett. Ennek a számnak is nagy részét a környező országokban élő fiatalok képzik, bár voltak francia, német, olasz, amerikai és brit jelentkezők is. Emellett természetesen jelen vannak a magyar felsőoktatásban a diákcsere programmal ide kerülő hallgatók, valamint a későbbi évfolyamokban kifejezetten fizetős, magas költségtérítésű helyekre is jönnek külföldről diákok Magyarországra tanulni (utóbbiakra jó példák az orvosi egyetemek), ám ők nem szerepelnek a jelentkezési statisztikákban.
Sok a nappalis hallgató A vizsgálat eredményéből kiderül, hogy a jelentkezők a levelező képzési formát részesítették előnyben az utóbbi években a nappali képzés mellett. Az idei évben is azonban a jelentkezők háromnegyede nappali tagozatos képzést jelölt meg, a távoktatás évről-évre veszít a népszerűségéből, idén már csak kevesebb mint kétezren jelentkeztek első helyen ilyen munkarendű képzésekre.
Népszerűek a másoddiplomás képzések és felsőfokú szakképzések Idén elég sokan adták be kiegészítő alapképzésre és másoddiplomás képzésre jelentkezésüket, ami azt jelenti, hogy sokan érzik diplomával a kezükben azt, hogy valamilyen másodképzésre, új ismeretekre van szükségük, esetleg a főiskolai végzettségük mellé szeretnének egy egyetemi diplomát a biztosabb elhelyezkedés reményében. Ezek mellett egyre népszerűbb a felsőfokú szakképzés a fiatalok körében, bár az ezt a képzést első helyen választók aránya még mindig mindössze négy százalék, amiben azonban nincsenek benne azok az intézmények, amelyek nem államilag elismert képzést tartanak.
A levelező, az esti és a távoktatás tagozatot választók nagy része munka mellett tervezi felsőoktatási tanulmányait. Nyilvánvaló tehát, hogy ők igen jó befektetésnek tekintik a továbbtanulást, amit megerősít az a tény, hogy sokan jelentős összeget hajlandók áldozni azért, hogy főiskolai vagy egyetemi diplomát szerezzenek. Az idei jelentkezők több mint egyötöde költségtérítéses helyet jelölt meg.
Forrás: www.edupress.hu, www.felvi.hu
-------------------------------------------------------------------------------------------- Felvételi Információs Szolgálat
A FISZ Országos Oktatási Hírlevele: 2006. 07. 17. -----------------------------------------------
MEGÚJULT A WWW.FISZ.HU! Pontszámító kalkulátor, irodalmi és történelmi fogalomtár,országos kutatások és letölthető próbaérettségi feladatsorok - ez csak néhány a tartalmilag és formailag is megújult oktatási oldal legújabb szolgáltatásai közül. Hírlevelünk bemutatja az új tartalommal feltöltött rovatokat. Ponthatárok július 26-tól a Felvételi Információs Szolgálat elérhetőségein: Web: www.fisz.hu / E-mail:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
; Országos Oktatási Hírlevél Telefon: 06 1 473-0769 vagy 06 1 473-0770 (július 26-27-én 0-24 óráig) Az újságosnál: Egyenes út az egyetemre oktatási hírújság Forró téma Ponthatárok 2006: ismét az egekben? Tízezer fővel többen tettek idén emelt szintű érettségi vizsgát a többletpontok reményében. A Felvételi Információs Szolgálat munkatársai ezért még a tavalyinál is magasabb ponthatárokat jósolnak.Az idei adatokra már nem kell sokáig várni: július 26-án éjjel a ponthatárok kihirdetését követően a www.fisz.hu oldal kiemelt szolgáltatásokkal várja a ponthatár-vadászokat. http://ad.fisz.hu/clickcount.php?asc_id=4 Latolgatás Pontszámító kalkulátor A ponthatárok kihirdetéséig még van egy kis idő. A felvételi rendszere szerint működő pontszámító kalkulátorral bárki kiszámolhatja, mennyi eséllyel indul a felvételin. http://ad.fisz.hu/clickcount.php?asc_id=5 1+1 Hogyan számoljam a pontjaimat? A felvételi eljárásban 120 pontos rendszer van, azaz felvételi pontszámodat a maximum 60 hozott és 60 szerzett pont összegéből vagy a szerzett pontok duplázásával számolják, de mindenképpen a kedvezőbbet veszik figyelembe. http://ad.fisz.hu/clickcount.php?asc_id=6 ---------------------------------------------------------------- Elitiskola Budán Szakképzések, OKJ képzések havi részletfizetéssel A Ring Képző Központ érettségizett, szakképesítéssel nem rendelkező, vagy egyetlen szakmával rendelkező érdeklődők számára biztosít olyan képzési lehetőségeket, melyek piacképes szaktudást és jó elhelyezkedési lehetőségeket jelentenek a munkaerőpiacon. Ajánljuk figyelmébe Ring Partner Programunkat, mely a képzés elvégzése után elhelyezkedését nagymértékben megkönnyíti. Képző Központunk légkondicionált tantermeiben a legnagyobb kényelemben tudja elsajátítani a szükséges ismereteket. Az iskola felszereltsége, technikai háttere a XXI. század minden igényét kielégíti. Várunk mindenkit sok szeretettel! Ring Képző Központ http://ad.fisz.hu/clickcount.php?asc_id=7 ---------------------------------------------------------------- Fókuszban Felvételi várakozások A középiskolások 46%-a úgy gondolja, az érettségi évében felveszik valamely felsőoktatási intézménybe, további 33%-uk szerint maximum egy évvel az érettségit követően, 9% pedig saját bevallása szerint nem kerül be egy főiskolára vagy egyetemre sem, a megmaradt 12% pedig úgy gondolja, néhány évet ugyan várnia kell, de előbb-utóbb valamely intézmény hallgatója lesz. http://ad.fisz.hu/clickcount.php?asc_id=8 Kutatás Tanárok és diákok a mérlegen Letölthetővé tettük az elmúlt évek Országos Középiskolai Kutatásainak eredményeit és elemzéseit. http://ad.fisz.hu/clickcount.php?asc_id=9 Stand Egyenes út az egyetemre Oktatási hírújság digitális formátumban érettségizetteknek és a jövőben érettségizőknek. http://ad.fisz.hu/clickcount.php?asc_id=10 Indul! Kétszintű Érettségi Egyeteme A 2007-ben és 2008-ban érettségizőknekhirdet felvételt a Kétszintű Érettségi Egyeteme. http://ad.fisz.hu/clickcount.php?asc_id=11 Tanároknak Ki kicsoda a magyar oktatásban Megjelent a Ki kicsoda a magyar oktatásban 2006 című, exkluzív bőrkötéses könyv, immáron két kötetben, a korábbiakhoz képest specializáltabban és részletesebben mutatva be az oktatás szereplőit. http://ad.fisz.hu/clickcount.php?asc_id=12 Humor Képregény Jó napot kívánok! Mindenki hozott feladatsort, vagy osszak? http://ad.fisz.hu/clickcount.php?asc_id=13 ---------------------------------------------------------------- A szerkesztő várja a leveleket, javaslatokat, hozzászólásokat az Országos Oktatási Hírlevéllel kapcsolatban. Örömteli és eredményekben gazdag két hetet kíván: Oroszlán Éva Felelős szerkesztő
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
FISZ (Felvételi Információs Szolgálat) Budapest, 1065 Bajcsy-Zsilinszky út 5. félemelet Telefon: 06 1 473-0769 e-mail:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
|