| Nem szólt, csak ütött - egy hirdetőtáblával |
|
|
|
| Írta: Gyöngyös.INFO |
|
A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Előzmény nincs. Furcsa esethez hívták a rendőröket Gyöngyösön: hajnalban a taxiállomáson egy vámosgyörki férfi "minden előzmény nélkül" egy fémkeretes műanyagbetétes hirdetőtáblával fejbevágott egy pálosvörösmarti férfit. Ez utóbbi könnyű sérüléseket szenvedett, támadóját a rendőrök elfogták - tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől. Ugyancsak a hétvége Heves megyei bűnügyi krónikájához tartozik, hogy egy egri templomból a perselypénzt vitték el ismeretlenek. A háromezer forintnyi apró mellé még tízezer-ötszáz forint papírpénzt is zsákmányoltak. Az ajtó befeszítésével pedig tízezer forint kárt okoztak. A jogosítványa bánta tettét annak a férfinak, aki Egerben még vasárnapra virradó éjjel Audijával Egri Csillagok út és a Zöldfa úti kereszteződésben nekiütközött egy vele szemben közlekedő autó elejének. Az vétkes sofőr a karambol után elhajtott. A rendőrök nem sokkal később a közelben megtalálták a sérült kocsit, s benne a vezetőt is, aki szemmel láthatóan ittas volt. Nem is tagadta sem azt, hogy ő vezetett, sem azt, hogy előtte alkoholt ivott. A rendőrök előállították vérvételre, és természetesen eljárást indítottak ellene. A vétlen autóban - egy Fordban - százezer forintos kár keletkezett az ütközés miatt. heol.hu |













