|
Juhász Oszkár szerint a gyöngyöspatai voksolás eredménye üzenet egész Európa számára azzal a tartalommal, hogy a vidéki Magyarországon gyászos közállapotok uralkodnak, s ez ellen tenni kell.
A Jobbik Gyöngyöspatán legyőzte a Fideszt, ennek pedig országos folyamatokat kell elindítania – értékelte a Vona Gábor, a radikális párt elnöke hétfőn azt, hogy a vasárnapi időközi polgármester-választást jelöltjük, Juhász Oszkár nyerte. Juhász Oszkár a sajtótájékoztatón azt mondta: a közbiztonság helyreállítása érdekében az érpataki, valamint a tiszavasvári modellt tartja követendőnek Gyöngyöspatán.
 Gyöngyöspata hétfőn. A választásnak vége, nyoma sincs a kampánynak. Fotó: Albert Péter
Vona Gábor szerint Gyöngyöspatán a magyar emberek és az igazság győzött „a pintéri arrogancia, az orbáni nemtörődömség, a véderős primitívség és az amerikai gyomorforgató részvétellel szemben”. A Jobbik elnöke mérföldkőnek nevezte pártja a Heves megyei településen elért győzelmét. Azt mondta: az eredménnyel okafogyottá vált az egyenruhás bűnözés kivizsgálására létrehozott parlamenti bizottság, ezért annak feloszlatására szólította fel a kormányoldalt. Ehelyett szerinte a Jobbik javaslatára, a cigány-magyar együttélést vizsgáló bizottság felállítására lenne szükség.
A béke, a rend és a nyugalom uralkodott az alatt a két hét alatt, amíg a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület a településen járőrözött – mondta Juhász Oszkár, hozzátéve: semmi nem árnyékolta be a cigány-magyar viszonyt. A politikus kijelentette, hogy Balázs József, a térség fideszes országgyűlési képviselője telefonon megfenyegette, hogy Gyöngyöspata nem fog pályázati pénzeket nyerni a Jobbik vezetése alatt.
Balázs József az MTI-nek reagálva visszautasította Juhász Oszkár állítását. Kifejtette: az elmúlt napokban Juhász a Jobbik polgármesterjelöltjeként felhívta őt, és arra kérte, hogy vegyen részt a választási kampánygyűlésén. Erre - mint felidézte - nemmel válaszolt, emlékeztetve a jobbikos indulót, hogy a Fidesznek nincs polgármesterjelöltje a településen. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy az időközi választás után országgyűlési képviselőként azzal kíván együtt dolgozni, akinek bizalmat szavaznak a gyöngyöspataiak. Fenyegetés nem történt - jelentette ki.
A fideszes politikus úgy fogalmazott, ha Juhász Oszkár Gyöngyöspatáért akar dolgozni, akkor annak nem az az útja, hogy a megválasztott országgyűlési képviselőt rágalmazza a kampányban. Nem engedhető meg, hogy Gyöngyöspata térségében fölénybe kerüljön a Jobbik politikájának gyűlöletkeltő jellege - hangsúlyozta.
A gyöngyöspatai választás eredményének értékeléséről részletesen olvashat a Heves Megyei Hírlap keddi számában.
Forrás: www.heol.hu
|