|
Ha marad a jó idő, akkor jövő héten több helyen leállhatnak a kombájnok. A gazdák kivárnak a termés értékesítésével.
A megye déli részében a végéhez közeledik az aratás. A terményárak a tavalyinál magasabbak, de így is nyomottak. Bocsi Csaba, a Heves Megyei Kormányhivatal földművelésügyi igazgatója a betakarítás helyzetét elemezve elmondta, a megyében az őszi árpa, illetve az őszi káposztarepce betakarítása befejeződött. Előbbi rosszul tűrte a szeszélyes tavaszi időjárást és a belvizet, emiatt alacsony termésátlagot produkált.
A stabil piacnak köszönhetően egyre népszerűbbé váló növény terméseredményei messze elmaradtak a várakozásoktól, a közel 13 ezer hektáron vetett olajnövény átlagosan 1,5 tonnás termést hozott hektáronként. A bevételkiesést csak részben kompenzálta a viszonylag kedvező átvételi ár: a kereskedők tonnánként 112–117 ezer forintot fizettek a repcemag tonnájáért. Ennél feltétlenül jobb az őszi árpát termelők helyzete. A 4700 hektáron vetett gabonaféle hektáronként 3,65 tonnás termésátlagot ért el, a felvásárlási árak pedig 42–45 ezer forint körül alakulnak.
 Az árpatermesztők jól jártak, tűrhető hozam mellett a fölvásárlási ár is 42-45 ezer forint között alakul. Képünk illusztráció. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE
A közel 44 ezer hektáron termesztett őszi búza aratását már 32 és fél ezer hektáron elvégezték megyénkben a gazdák. Szűkebb hazánk déli és nyugati térségeiben, amennyiben folytatódik a kedvező időjárás, a héten be is fejeződhet az őszi búza levágása. A magasabb fekvésű északi részeken viszont később érik, éppen ezért a kampánymunka még két hétig is eltarthat. Az eddig betakarított táblákról 3,9 tonna hozammal került a magtárakba a búza. Sajnos a többnapos rekkenő hőség rontotta a termés paramétereit, ezért a búza 60–70 százaléka takarmány minőségű.
A gabona szárítására nem volt szükség, emiatt jelentős többletköltségtől mentesültek a termelők. A búza átvételi árai nyomottak, a takarmány minőségért 38–40 ezer, a malmokban feldolgozhatóért 42–45 ezer forintot kínálnak tonnánként. A gazdák általában kivárnak az értékesítéssel, mivel bíznak a későbbi kedvezőbb piaci lehetőségekben.
A Magosz szerint nyomottak a terményárak
Közepes mennyiségű, de jó minőségű búza termett Magyarországon idén – hangzott el a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) budapesti sajtótájékoztatóján. Az agrárszervezet szerint jelenleg nyomottak az árak, a világpiaci trend alapján viszont később többet is elkérhetnek a gazdák, ezért jelenleg nem érdemes eladniuk a termést. Jakab István, a szervezet elnöke szerint volt, ahol 38 ezer forintot kínáltak a termelőnek egy tonna búzáért az idén. Az előrejelzések azonban azt mutatják, hogy világszinten kevesebb étkezési gabona terem a szükségesnél, s várhatóan keresleti piac alakul ki. Érdemes élni a közraktározás lehetőségével, mert az országban jelenleg pang a búzapiac. Jakab úgy véli, a nagyobb kereskedő cégek, jelentősebb felhasználók így szeretnék letörni a piaci árakat. A Magosz elnöke közölte, most a búza önköltsége hektáronként 140 ezer forint, így legalább 50 ezer forintos ár szükséges ahhoz, hogy a gazdának nyeresége is legyen a termelésen a mostani hozamok mellett.
A tárolókapacitással rendelkezők anyagi lehetőségeikhez mérten betárolják a termést vagy annak egy részét, nem adják el „kombájn alól”. Az egyéb kalászosok – tritikálé, tavaszi árpa, zab – betakarítása minimális területen történt meg, közepes hozamok mellett. E növények esetében a munka a búza aratását követően fog felgyorsulni.
Forrás: www.heol.hu
|