| Ez már nem a fekete vonat - ingázók, busszal |
|
|
|
| Írta: Gyöngyös.INFO |
|
Naponta több ezren ingáznak otthonuk és munkahelyük között. Akad, aki három órát tölt valamilyen járművön, hogy megkeresse a napi betevőt.
Az 1970-es, 80-as években megszokott kép volt a reggeli, délutáni zsúfolt vasútállomás. Dolgozók és diákok vártak a vonatra, hogy időben odaérjenek munkahelyükre vagy az iskolába. Mára ez nagyrészt megváltozott, napjainkban a gyerekek és a felnőttek is inkább a buszozást választják. Ha pedig kisebb brigádok találnak munkát távol a lakóhelyüktől, jobban megéri – továbbá gyorsabb és kényelmesebb is – személygépkocsit, kisbuszt használni. A hajnali keléskor minden perc számít, de az sem mindegy, mikor ér haza az ember. – A leghosszabb járatunk menetideje mintegy másfél óra. Ennyi idő alatt teszi meg a jármű az Apc–Lőrinci–Hatvan–Nagyréde–Visonta utat, valamint a Jászszentandrás–Heves–Tarnaméra–Ludas–Visonta távot – tájékoztat Kiss Tibor, a Mátra Volán Zrt. autóbusz-közlekedési vezető menedzsere. – Ez napi három órával megtoldja a munkaidőt, de vannak olyan munkahelyek is, például Szolnok megyében, ahová csaknem két órán át tart az út. A Mátrai Erőmű Zrt. a gyöngyösi térség legnagyobb munkáltatója, s ez a logisztikából is kitűnik. A Mátra Volán Zrt. ide naponta 30 autóbusszal végzi a szállítást, gondoskodva róla, hogy 1700 ingázó időben elkezdhesse napi tevékenységét. (A bejáró dolgozók ennél többen vannak, de sokan a személygépkocsit választják.) Az indulási állomásokon viszonylag kevesen szállnak fel, de mire a járat a célállomáshoz ér, többnyire megtelik. Az ingázás a cégek számára óriási anyagi terhet jelent, mivel a teljes árú menetjegy alapján kiszámított bérleti költség 80 százalékát a munkáltatónak kell állnia. A Mátrai Erőmű ezen is túlment, a részvénytársaság a havi 44 utazás 90 százalékát fizeti. Az Egerben és Bélapátfalván működő sütőipari cég, a HESI Zrt. speciális helyzetben van, lévén, hogy a dolgozók munkaidejének jelentős része eltér az általánosságban megszokottól. És mivel a dolgozók 60 százaléka nem helyben lakik, számottevőek az utazási költségek is. – Egy hónapra vetítve milliós nagyságrendű összegről beszélünk – mondja Nagy Lajos ügyvezető igazgató. – Sajnos hagyomány, hogy a városokból nem jelentkeznek erre a szakmára, sőt még betanított munkára sem, így vidékről oldjuk meg az utánpótlást. A jelenlegi 87 tanulónknak is csak az egyötöde érkezett Egerből, a többiek a környező településeken élnek. A hatvani Bosch-hoz naponta 600 dolgozót szállítanak a Hatvani Volán Zrt. munkásjáratai, összesen húsz autóbusz, míg az egy műszakos rendben dolgozók – többek között Budapestről – menetrend szerinti járatokon érkeznek. A legtávolabbi „munkásbusz” Salgótarjánból indul, s ha nem áll meg minden településen, akkor egy óra alatt teljesíti a távot – jelenti ki Uti Csaba vezérigazgató. Ha csörög a vekker, akkor muszáj menni Kényelem és tiszataság - elektromos buszok? A Mátrai Erőmű és a Mátra Volán kitűnő kapcsolatot ápol – mondja Bárdos Béla, az erőmű sajtósa. – Ennek eredményeként közösen gondolkodunk azon, miként tehetjük még komfortosabbá a dolgozók utaztatását. A távlati elképzelések között szerepel, hogy a szállítási cég elektromos járműveket vásárol, mi pedig gondoskodunk ezek feltöltéséről. A kényelem mellett fontos szempont a környezet kímélése is. heol.hu |














