| Az átlagos tél is 300 millióba kerül |
|
|
|
| Írta: Gyöngyös.INFO |
|
Az országos közúthálózat közel 30 ezer kilométeréből 1170-ért felelős társaság november 10-e óta téli üzemmódban működik.
Megtartották a gépszemléket a három – a hevesi, a gyöngyösi és az egri – üzemmérnökségen. A személyi állomány is „harcra kész”: a társaság oktatással, tesztekkel, próbaszórásokkal készíti fel munkatársait a hideg évszakra. – A közútkezelő szabályzata szerint a síkosságmentesítést először a főutakon kell elkezdeni, a veszélyhelyzet kialakulásának kezdetétől számított fél – egy órán belül. A munkával 2-4 óra alatt kell végezniük – mondta Szerencsi Gábor. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának vezetője hozzátette: léteznek olyan alsóbbrendű útszakaszok, ahová 4–5 órán belül kell kiérniük, s 6-24 órán belül kell a havat letakarítaniuk. A sürgősségi sorrendben az elsőrendű főút (mint a 3-as, a 21-es) után a másodrendűek szerepelnek, ezután következnek a távolsági, illetve az iparcentrumokba irányuló autóbuszok útvonalai, a végére maradnak az egyéb utak.
A társaság költségvetése pedig véges – a korábbi évek számításai alapján az átlagos tél 300 millió forintba kerülhet –, csodát nem tudnak tenni. heol.hu |














