|
Megyénk két főiskolájának vezetői eredményesnek tartják a felvételit, és határozott, minőségi képzést ígérnek.
Az Eszterházy Károly Főiskola rektora, dr. Hauser Zoltán szerint már a jelentkezések is azt támasztották alá, hogy az egri intézmény erős pozíciót foglal el a felsőoktatási palettán. Az EKF keresettsége a tavalyi évit meghaladó volt, és a felvételi eredmény is ehhez hasonló.
– Továbbra is karakteres, illetve stabilizálódott a mesterképzésre felvettek száma, ősszel pedig elindulhat a Doktori Iskola 19 doktorandusszal. A felsőfokú szakképzésben bekövetkezett ugyan kisebb létszámcsökkenés, ezt azonban ellensúlyozzák a mesterszakok – összegezte az eredményeket az egri főiskola rektora a felsőoktatási ponthatárok tegnapi megállapítását követően. Arról is szólt, hogy ősztől új mesterszakok is indulnak az intézményben, így a geográfus, valamint a pótfelvételi eljárásban elérhető biológiatanári.
Megtudtuk: az EKF-en tantervi konszolidációba kezdtek. Ennek oka, hogy a Bologna-folyamat ötödik évében indokolt és célszerű az erőforrások ésszerű felhasználása érdekében az áttekintés és a racionalizálás. – Hallgatói oldalról is át kell gondolni a teendőket. Eltökéltek vagyunk abban, hogy a nappali tagozaton a munkahét öt oktatási napból álljon. Pénteken is lesznek tehát órák. Ehhez a szándékunkhoz bírjuk a hallgatói önkormányzat egyetértését és támogatását.
 Megyénk mindkét főiskolája elégedett a felvételi eredményekkel, és már az őszre készülnek. Képünk illusztráció
A rektor örömmel számolt be arról is, hogy több helyen folynak beruházások. A Líceumba szeptemberben költöznek vissza a szervezeti egységek, annak ellenére, hogy a rekonstrukció befejezésének határideje november 30. Az Almagyar-dombon az Egerfood Regionális Tudásközpont új épülete már kinőtt a földből, a D-épület felújításának harmadik, befejező üteme pedig szeptember 25-én zárul.
– Szeptembertől továbbra is nagy erőkkel dolgozunk az egyetemi-főiskolai versenysportban szereplő csapataink indulásán. Három sportágban is – kézi-, kosár- és vízilabda – a nemzeti bajnokság első osztályának B csoportjában szerepelnek csapataink. Örülünk annak, hogy törekvéseink találkoznak a törvényhozás elképzeléseivel. Természetesen várakozással tekintünk a felsőoktatási törvény készülő koncepciója elé.
– Rendkívül jó eredménnyel zártuk a felvételi eljárást. A 2011-ben felvettek száma a tavalyi esztendőhöz képest 49 százalékos növekedést mutat. Örömünkre az államilag támogatott és a nappali képzésben is egyaránt jelentős a hallgatói létszám gyarapodása – fogalmazott Helgertné dr. Szabó Ilona, a Károly Róbert Főiskola rektorhelyettese. Tájékoztatása szerint a fejlesztőmunka és a kínálatbővítés most hozta meg a gyümölcsét.
Tavaly még csak kiegészítő, most rendes eljárásban töltöttek meg új szakokat Gyöngyösön, így a Kelet-Magyarországon egyedülálló gazdaságinformatikus alapképzési szakot. Sikerült újraindítani a szőlész-borász mérnöki képzést, aminek jelentősége abban van, hogy a KRF-en újjáélesztették a tradíciót.
– Nagyon népszerű a jelentkezők körében a felsőfokú szakképzés több szakmája, így a titkárságvezető, a nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző. De a pótfelvételin meghirdetett vezetés és szervezés mesterképzési szak sok érdeklődőt vonz. Ez utóbbi érdekessége, hogy korábban csak egyetemek kaptak engedélyt a meghirdetésére.
A rektorhelyettes szerint eddig is kiváló gyakorlati és oktatási feltételek között dolgoztak, de az ősszel – pályázati pénzek segítségével – tovább javulnak a körülmények. Számos taniroda indul, különféle kabinetek létesülnek, illetve tankonyha-cukrászda-étterem komplexumot adnak át hamarosan. – Különös figyelmet fordítunk a tehetséggondozásra. Az intézményi kutatási profilhoz jól illeszkedő Zöld Energia Kutató Központ, valamint a Távérzékelési Kutató Központ szolgálja egyebek között ezt a célt. Legfőbb törekvésünk természetesen a jövőben is a minőségi munka.
Forrás: www.heol.hu
|