Gyöngyös.info

Gyöngyös oktatás




Kezdőlap
Navracsics Nyomtatás E-mail
May 29.

Navracsics a nyitott kérdésekről és ideiglenesség-hangulatról

Ma a hírek arról szólnak, ki jön Gyurcsány Ferenc után, visszatér-e a koalícióba az SZDSZ, s megszavazza-e majd a parlament decemberben a költségvetést. Az egész országban van tehát egy ideiglenesség-hangulat - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerdán este Várpalotán egy lakossági fórumon.

A politikai kilátásokról szólva úgy vélte, hogy "Lehet egy hosszú, vajúdó válság is, de az is lehet, hogy valamikor a nyár folyamán megoldódik az egész kérdés, de jobbára nem a Fideszen múlik". Mint mondta, az Országgyűlésben fordulatot és látványos eredményt akkor tudnának elérni, ha az SZDSZ igazi ellenzéki párttá válna. Az ellenzéki politikus szerint Gyurcsány Ferenc vezette be a magyar politikába a gyűlölet mint politikai eszköz iparszerű használatát. Kitért arra, hogy ennek legújabb fejezetét most láthatjuk, amikor Orbán Viktor "baráti társaságban elhangzott beszélgetését kiforgatva, újabb gyűlöletkampányt próbálnak indítani".

Navracsics Tibor szerint Orbán Viktor azt mondta, hogy be kell fagyasztani a nyugdíjak reálértékét, Lendvai Ildikó viszont már azt állítja, hogy "Orbán Viktor be akarja fagyasztani a nyugdíjakat". A nyugdíjak reálértéken való befagyasztása a jelen helyzetben egészen pontosan nyugdíjemelést jelent - közölte. A frakcióvezető, a 4-es metró építésére utalva, azt hangsúlyozta: a költsége már körülbelül 300 milliárd forint pluszban van ahhoz képest, amikor elindult. Hol van ez a pénz, mit tudunk róla, nem kellene ezt megvizsgálni? - vetette fel. Erre "ők azt mondják", hogy Orbán Viktor le akar állítani minden beruházást - tette hozzá a frakcióvezető.

A szocialistákat "a gyűlölet tartja össze, minket a polgári Magyarországba vetett hit" - mondta Navracsics. Gyurcsány Ferenc kudarca azt jelenti a szocialisták számára is, hogy "előbb vagy utóbb szembe kell nézniük a valósággal, el kell számolniuk a választópolgároknak azzal, hogy hogyan sáfárkodtak a szavazók bizalmával" - hangoztatta a Fidesz frakcióvezetője.
MTI

 

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)
Gazdasági hírek

» Nincs hozzászólás
Jelenleg még nem szólt hozzá senki.
» Hozzászólás írása
E-mail
Név
Cím
Hozzászólás
Captcha Image Regenerate code when it's unreadable
 
< Előző   Következő >
ImpresszumKapcsolatfelvételWebmesternekSegítségAdatvédelemGY.I.K.
Kékes  Túra  Program  GDF  Fórum  Szálláshelyek  Apróhírdetés Turisztika Információ

Aktuális névnap

Ma 2008. 10. 7, kedd, Amália napja van.
Holnap Koppány napja lesz.

Szavazások

Mi a véleményed a KRF Főiskoláról?
 

Gyöngyös.info hírlevél

Gyöngyös.info hírlevél


HTML formátum?

Böngésszen kedvére a Gyöngyös.INFO portálon a Kékes -i Program  -ok széles választékáról, Túra  -ról. Programajánló rovatunkban megtalálja a megy aktuális program -jait. Apróhírdetés , Szálláshelyek , Fórum  és Turisztika  Információ széleskörben. Gyöngyös rohamosan fejlődő informatikai főiskolájáról is folyamatos híreket talál nálunk a GDF  -ről.