Gyöngyös.info

Gyöngyös oktatás




Kezdőlap
Pótdíjat fizethetnek az ügyfelek Nyomtatás E-mail
June 05.

Pórul járhatnak a MÁV ÁBE ügyfelei. Az egyesületként működő biztosító tagjai ugyanis akár tízezer forintos pótdíj megfizetésére kényszerülhetnek. Szakértők szerint az eset jelzi: a szerződéskötés az olcsónak számító biztosító egyesületekkel kockázatokat rejt.

Akár tízezer forintos pótdíj befizetése is várhat azokra, akik a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) kötötték meg idei kötelező gépjárműfelelősség-biztosításukat (kgfb). A biztosító ugyanis kétmilliárd forintos hiányt halmozott fel a felelősségbiztosításra fenntartott tartalékállományában (ebből térítik az okozott károkat), és mivel egyesületi formában működik, ezért ennek kipótlása a mintegy 180-190 ezer tag feladata. A pótdíjról az egyesület holnapi, tatai közgyűlésén fognak dönteni a megjelent tagok, a javaslatot a biztosító vezetése terjeszti elő.

Saját zsebükre való tekintettel persze megtörténhet az is, hogy a tagok nemet mondanak a pótdíjfizetésre – mondta lapunknak egy, a neve elhallgatását kérő biztosítási szakértő. Ez esetben azonban az egyesület teljes gépjármű-biztosítási állományát át kell vennie egy másik biztosító társaságnak, hiszen a MÁV ÁBE-nek nem lenne elegendő pénzügyi kerete esetleges egyedi kárigények kielégítésére. A Magyarországon működő 12, kgfb-vel is foglalkozó biztosító bármelyike átveheti az ügyfeleket, feltéve hogy hajlandó megfelelő tartalékot képezni a pénzügyileg megingott állományra. Korábbi sajtóhírek szerint több biztosító is érdeklődik a lehetőség iránt.

Az állományátadás amúgy nem jönne váratlanul, a pénzügyi felügyelet ugyanis már áprilisban intézkedéseket hozott a MÁV ÁBE ügyében. Egyrészt megtiltották az egyesületnek új kgfb-szerződések kötését, másrészt kötelezték a biztosítót egy esetleges átruházás előkészítésére. Utóbbi folyamatáról azóta havonta tájékoztatást kell adnia az egyesületnek, az átadást tartalmazó szerződés tervezetét pedig június 30-ig kell benyújtania a felügyelethez.

Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap

Gazdasági hírek

» Nincs hozzászólás
Jelenleg még nem szólt hozzá senki.
» Hozzászólás írása
E-mail
Név
Cím
Hozzászólás
Captcha Image Regenerate code when it's unreadable
 
< Előző   Következő >
ImpresszumKapcsolatfelvételWebmesternekSegítségAdatvédelemGY.I.K.
Kékes  Túra  Program  GDF  Fórum  Szálláshelyek  Apróhírdetés Turisztika Információ

Aktuális névnap

Ma 2008. 10. 7, kedd, Amália napja van.
Holnap Koppány napja lesz.

Szavazások

Mi a véleményed a KRF Főiskoláról?
 

Gyöngyös.info hírlevél

Gyöngyös.info hírlevél


HTML formátum?

Böngésszen kedvére a Gyöngyös.INFO portálon a Kékes -i Program  -ok széles választékáról, Túra  -ról. Programajánló rovatunkban megtalálja a megy aktuális program -jait. Apróhírdetés , Szálláshelyek , Fórum  és Turisztika  Információ széleskörben. Gyöngyös rohamosan fejlődő informatikai főiskolájáról is folyamatos híreket talál nálunk a GDF  -ről.