Gyöngyös.info

Gyöngyös oktatás




Kezdőlap
Újabb bíróság Nyomtatás E-mail
June 30.

Újabb bírósági eljárás a kórház ügyében

Az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal a Heves Megyei Bírósághoz fordult a Heves Megyei Közgyűlés azon határozatával szemben, amelyben a testület elutasította a hivatal törvényességi észrevételeit az egri Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet működtetésének és vagyonkezelésbe adásának pályáztatása kapcsán.

Ezt elsőként Balázs József, a megyegyűlés Fidesz-Polgári Frakciójának (PF) tagja jelezte a megyei önkormányzat pénteki ülését követő sajtótájékoztatón, majd a hírt érdeklődésünkre dr. Benkár József megyei főjegyző is megerősítette. (Dr. Balás Istvánt, a közigazgatási hivatal vezetőjét nem tudtuk elérni.) A főjegyző hozzátette: egy napja, s egyelőre csak szóban értesítették őket a hivatal keresetéről, amelyhez a Megyeháza majd hozzáfűzheti saját észrevételeit, a bíróság ezt követően dönt, várhatóan csak a nyári hónapok, az ítélkezési szünet után. A PF sajtótájékoztatóján Tuzáné dr. Takács Zsuzsanna a kórházat illetően arról is beszélt, hogy a múlt heti rendkívüli közgyűlést határozatképesség hiányában nem lehetett megtartani, mivel arra a szocialisták nem jöttek el. Most ismét terítékre került volna az egészségügyi intézmény ügye, de az MSZP-frakció javaslatára levették a napirendről dr. Tatár László frakcióvezető ezzel összefüggő indítványát. Tuzáné dr. Takács Zsuzsanna hangsúlyozta: képviselőcsoportjuk álláspontja változatlan, szerintük a HospInvest Zrt. már azzal szerződésszegést követett el, hogy először egy köztes cégen, egy projekttársaságon keresztül kívánta volna alkalmazni a kórház dolgozóit. Az ajánlattétel megtörtént, ezt nem lehet semmissé tenni. Erre próbálták felhívni a figyelmet a napirendről levett előterjesztésben. Tuzáné szerint a szocialisták láthatóan nem akarnak a nyilvánosság előtt konfrontálódni ebben a kérdésben. A kórházról tartott ugyancsak pénteken, a közgyűlés után sajtótájékoztatót Sós Tamás közgyűlési elnök és Hiesz György, az MSZP-frakció vezetője is. Hiesz kiemelte: ha a munkavállalók aláírják a szerződést a HospInvesttel, az két év védettséget jelent számukra, addig ugyanis kötelező a cégnek megtartania a jelenlegi létszámot és a kollektív szerződést. Amennyiben a zrt. nem kapja meg a működési engedélyt és a kórház a megyéé marad, az egyre romló gazdasági helyzet egészen biztosan azt vetíti előre, hogy az intézményt gazdasági társasággá alakítják és nem tartják meg a mostani 1300 dolgozót. Sós és Hiesz emlékeztettek Kató Gábor volt önkormányzati biztos vizsgálatára, aki minimum háromszáz fő elbocsátását vélte kívánatosnak. - Le fogjuk porolni ezeket az anyagokat - fűzte hozzá az elnök. Ugyanakkor szerintük a HospInvest már közel van a szükséges határhoz az alkalmazottak létszámát illetően. Jobb a helyzet, mint amit sokan feltételeznek. Az úgynevezett "kórházvédők" fenyegetései miatt számosan kettős játékot játszanak: a munkaszerződésből átadnak egy példányt üresen az állítólagos érdekvédőknek, egyet pedig aláírva a HospInvestnek. Sós Tamás kiemelte: az igazi kórházvédő a megyei önkormányzat. Az ellenállást szervezők majd akkor is álljanak ki azt utcára, ha miattuk az egri kórház elveszíti a súlyponti jellegét és több száz dolgozót elküldenek. Magán a megyegyűlésen egyébként csendben zajlottak a történések. Például döntés született arról, hogy megbízással egy évig Torda Ferencné vezeti a gyöngyösi Károly Róbert kereskedelmi szakközépiskolát. Címzetes igazgató lett dr. Petercsák Tivadar, a megyei múzeumi szervezet nyugállományba vonuló vezetője. Sokan kettős játékot játszanak a dolgozók közül.

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)

» Nincs hozzászólás
Jelenleg még nem szólt hozzá senki.
» Hozzászólás írása
E-mail
Név
Cím
Hozzászólás
Captcha Image Regenerate code when it's unreadable
 
< Előző   Következő >
ImpresszumKapcsolatfelvételWebmesternekSegítségAdatvédelemGY.I.K.
Kékes  Túra  Program  GDF  Fórum  Szálláshelyek  Apróhírdetés Turisztika Információ

Aktuális névnap

Ma 2008. 10. 8, szerda, Koppány napja van.
Holnap Dénes napja lesz.

Szavazások

Mi a véleményed a KRF Főiskoláról?
 

Gyöngyös.info hírlevél

Gyöngyös.info hírlevél


HTML formátum?

Böngésszen kedvére a Gyöngyös.INFO portálon a Kékes -i Program  -ok széles választékáról, Túra  -ról. Programajánló rovatunkban megtalálja a megy aktuális program -jait. Apróhírdetés , Szálláshelyek , Fórum  és Turisztika  Információ széleskörben. Gyöngyös rohamosan fejlődő informatikai főiskolájáról is folyamatos híreket talál nálunk a GDF  -ről.