|
A gyöngyösi gumigyár ügye valószínűleg már mindenki számára ismert. Ez ügyben már nem először adtunk hírt, de most a környékben élő embereket kérdeztük véleményükről.
Az általános gondolkodás két oldalra szorul szinte párt szinten is. Az egyik oldal azt mondja, hogy az az adó amit fizetne a gyár olyan mértékű, hogy Gyöngyös városnak nagyon jót tenne. A mellett, hogy több száz munkalehetőséget teremtene.
A másik oldal pedig arról nyilatkozik, hogy a kár amit a környéknek a káros anyag kibocsátással okozna olyan nagy mértékű volna, hogy másik több száz munkahely veszne oda a mezőgazdaságban (szőlő-, bortermesztés, állattenyésztés), nem beszélve a Mátra élővilágának is valószínű károsodásáról.
»
23 Hozzászólások
23"ppp2" Üdv! Szerintem, beírnak, az ellenőrzőmbe. Vagy behívatják, szüleimet, az iskolába. Bizony egy beruházás, az gondokat okoz. Egyébként, a nagy indiai látogatáshoz képest, egyharmadot esett, az aplo, Bombay-ben. Biztos a besszen keresnek, a "befektetőink" Legyen már valami. Teljesen mindegy, hogy igen, vagy nem, de nem szájtépés, hanem döntés kell. A pofázástechnikusok (kommunikációs managggerek) nem viszik előre, az életet. Sajnos, a politikusok, pártoskodók, bankosok, jogászok, managggerek sem. Ugyanis, nem állítanak elő új értéket. Dolgozni kellene!
22"Okosság" Találtam két cikket a gumiabroncs gyártásról. Ebből is kerül sok olyan dolog, ami nem igaz azokból az állításokból amiket beszélnek sokan. Főleg ez a vízelvonás, meg a többi. Ime: http://muszakiak.com/index.php?option=com_content&task=view&id=63&Itemid=43 http://hu.wikipedia.org/wiki/Gumiabroncsgy%C3%A1rt%C3%A1s Olvassátok
21Hozzászólás ppp hozzászólását töröltem, mivel meg nem indolkoltan említette meg Fülöp Henrik nevét, akit megkérdeztünk az üggyel kapcsolatban, és közölte, hogy semmilyen téren nincs kapcsolatban sem a gumigyárral, sem a politikai pártokkal.
20Hozzászólás Amugy amit Hiesz György bemutatott az egyik adásban környezet védelmi tanulmányt, azt az egyik ismerősöm csinálta, és elmondta nekem, hogy semmilyen károsító hatása nincs, vagy nem lenne a gyárnak. Dehát a jobb oldalnak, meg a tudatlan embereknek ezt elmagyarázni nehéz. De gondoljuk már végig. Miért ellenzi a jobb oldal a több száz munkahely létrehozását? Ja.....hogy nem Ők intézték.....lám milyen a magyar ember....
19Hozzászólás Na most már telefonon is bepróbálkoznak. Ilyet állítanak, hogy a cég annyi vizet használna fel, hogy Gyöngyös ivóvíz ellátása bajba kerülne. Könyörgöm, egy cég hogy a frászba tudna annyit elszívni? Indiában is biztos kihalt minden település a gyár körül. A másik meg, hogy nemhogy a drágalátos ellenzék is azt mondaná, hogy végre csökkentjük a munkanélküliek számát, nem, még cseszegetik az egészet, és hülyítik az embereket. A Jobbik is miért nem azért megy ki tüntetni, hogy dolgozni akarnak? Nem, menjünk ki tünteni a munkalehetőség ellen. Gratula. Ez a magyar politika, és mentalitás. Káros anyag? Nagyon okosan írták itt sokan, hogy ilyen alapon menjünk vissza az őskorba. Azzal hogy pl a cigi nem a kukába dobja a bunkó ember, hanem a fűbe, nem károsítjuk a természetet? Gondoklkozzunk már el egy kicsit. Európa, meg a Föld többi országa nem ott jár, ahol mi. Csak magunkból indulunk ki. De persze nem kell a munkahely, nem kell a fejlődés, és még sorolhatnám....minek az? Legyünk hülye magyarok, (gyöngyösiek), és utasítsunk el mindent. Ilyen felfogással húzzuk le magunkat a wc-n. De főleg azok akik ezt ellenzik!
18Hozzászólás Szerintem akik a környezetvédelemről vitatkoznak először olvassanak el egy könyvet a gumiabroncs gyártásáról . Régebben több olyan anyagot használtak, pl. ként amit ma már nem. Az hogy kiragadnak pár anyagot pl. oldószereket azt máshol is használják és gyártják , vagy jobban hangzana ha labdagyár lenne a neve? Sokkal-sokkal több anyagot használnak a gumiabroncs gyártásában mint amennyivel az ellenzők példálóznak.
17"gy" Tamogassuk a termeszetet es a mezogazdasagot! Ne gazdagitsuk a gazdagokat amely kornyezetszennyezessel is jar! Gyertek a Foterre penteken 16-kor demonstralni!
16"ppp1" Kedves i.s. ! A káros anyagok kibocsátása szerintem mindenkit érdekel. Teljesen mindegy, kitől kérdezem meg , hogy mennyi kéntartalmú vegyület bocsátható ki. ( pontosan milyen vegyületek ) Úgysem tudnak rá válaszolni. Gőzük sincs, arról, hogy kell-e új posta, ha ennyi új ember rászabadul, a városra. Ha a másik oldalt nézem, ott ugyanolyan hozzánemértő alakok vannak. Meg vagyunk áldva, a pártoskodókkal. Mindegyikkel. Legalábbis, én saját véleményem szerint az összes pártoskodóval torkig vagyok, mert csak a saját zsebükre dolgoznak, vagy járatjják, azt a nagy szájukat, mindenféle hozzáértés nélkül. De legalább, az arcuk, az nagy. Mindegyiknek. Sajnos, a többség, és ellenzék egyáltalán nem ért hozzá, csak a beszélőjük maradt meg.
15"gy" Eszmeletlen,hogy senkit nem erdekel a karos anyagok hatasai! Ohh,ez mellekes dolognak szamit,mivel helyre kell hozni a varos gazdasagi helyzetet ha mar Hiesz elb....a. Csak az a helyzet,hogy ez is rossz eteto szoveg.
14"ppp1" Számszerűsíteni kell a dolgokat. Először, hány darab gumit akarnak gyártani, milyen típusból. Ez az alap. A gyártmánylista letölthető. Ebből, kialakulnak a gyártósorok tervei. Nagyjából kialakul, a terület, a raktár, a technológiai igény. ( milyen naív vagyok!) Utána, lehet kitalálni, milyen áramfelvétel, víz, gáz, levegő, stb. igény kell. Ezek alapján, némi egyidejűen működő gépek mennyi szennyvízet, szennyeztt levegőt stb. bocsátanak ki. Ezt miuszáj tudni. Utána, ill. párhuzamosan, jön a környezetvédelmi hatástanulmány. Azaz mérhetetlen mennyiségű teherautó, milyen vegyszerből, mennyi nyomható ki a levegőbe ,vízbe, stb. Meg mi lesz a várossal, emberekkel. Meg hány jósnő, asztrológus meg allergológus kell a vezetőknek:-) Valószínüleg leszerelnek odakint, egy gyártósort, ( tételezzük, fel a jobb fajtából. ) Ez persze, messze, nem " úniós követelménynek" megfelelő. Mondják itt. Hogy mi lenne megfelelő, azt pár értelmes ember tudhatja, akiket nem kérdeznek meg, mert nem főtanácsadók, valami környezetvédelmi gittegyletnél. Amíg ezek megértik, mit kell engedélyezni, 3000 lesz. Tehát, ha van egy gyár, az terheli a környezetet. Aki hozza a gyárat, fogalma sincs róla, mi itt a szabály. Sajnos, aki engedélyezi, annak, még annyira sem. Ugyanis, az a szabály, amit a politikus, a bankos meg a kommunikátor, fel tud fogni. Az meg kevés. Nem kicsit, nagyon. Ezek után, népszavazást tartani, az kész röhej. Ez kb, olyan lenne, mintha a paksi reaktorban, népszavazással határoznák, meg, mikor kell fűtőelemet cserélni. Kellenek, olyanok, akik, értenek is valamihez. Itt, a bánya miatt, meg a volt ércbánya szennyezései miatt, környezetvédelemről beszélni, semmi értelme sincs. Meg kell kérdezni, mi volt a helyzet, a dunaújvárosi beruházásnál. Valószinüleg, ugyanazok, ezt is zseniélisan megoldják.... Lesz egy új falanszter.
13Hozzászólás most megy a helyi tv-ben a gumigyárról egy vitaműsor. A két vitatkozó fél nem fog tudni semmiről egyezségre jutni, mert semmi tényszerű adat nem hangzott el. Az ellenzék valószínű nem tud adatokat a környezetszennyezésről, az alpolgármester pedig nem mond adatokat különböző határidők lejártára hivatkozva. Habár elhangzott a 45 hektáros terület, meg 1400 alkalmazott, meg hogy ugyanennyi beszállító lenne/becsült, de inkább szeretném ha ennyi lenne adat/. Ennyi volt az össz számszerű adat! Vagy ami még rosszabb: városunk vezetői sem tudnak semmi számszerűsíthető környezetvédelmi adatot közzétenni, mert nem áll rendelkezésükre. De meg lettünk nyugtatva, hogy nem soká kezdődnek a lakossági fórumok, és ott majd megint elmondják azt, ami a műsorból is kiderült, ami ránk lakosságra tartozik a műsorban elhangzott dolgokat, a semmi adattal nem bíró szövegeket. Miért kell nekünk helyi lakosoknak általában a semmit mondó híreket olvasni, hallani az ilyen esetekben? Nem vagyunk felnőttek, vagy elég komolyak az el nem hangzott érvek fogadására? Tudja valaki a választ?
12"ppp1" Így legyen ötösöm a lottón.:-) Mondtam, hogy kell környezeti hatástanulmány. Ugyanis bizonyos méret fölött ez kötelező, ez nem szórakozás. Sajnos, az a baj, hogy az építési engedélyt olyanoknak kell kiadni, akik, ilyen méretű beruházáson, még nem biztois hogy részt vettek. Azaz, húzódni fog, mint a rétes...Az engedélyezés időtartama. Persze, meglesz az. A végére, olyan okos környezetvédőink lesznek, amilyeneknek, most kellene lenniük. Az engedélyezők, úgyszintén. Ha belegondolok, micsoda idióták tüntettek, a HAF ellen... Pedig tele van nehézfémmel, a Mátra azon része, ahol épült volna, tehát, teljesen mindegy semmi plusz bajt nem okozott volna. Most is átfolyik a patak Gyöngyösön. Például, nem vesszük figyelembe, hogy a visontai bánya úgy néz ki a világűrből, mint ahol már lezajlott, az atomháború, és itt volt, a legnagyobb harc..... Ehhez képest, a gumigyár, az semmi szennyezést nem okoz. Persze, a legkorszerűbb technika mellett is ki lehet hagyni, az összes munkavédelmi, beruházást. Ezért (lenne) van a hatástanulmány, meg az építési engedély. Az kérdés, mit írnak bele. Elég bonyolult dolog, és az ördög a részletekben lakozik. Lehet játszani. Ha a politika akarja, úgyis meglesz. Aki fél tőle, lakjon északnyugatra a beruházástól. Ugyanis, arról fúj a szél.:-) Nekem, inkább, a falanszteresdi nem tetszik. Ez viszont, már messzebbre vezet.
11Hozzászólás Ugyanaz a bohockodas fog lezajlani mint a hulladekkonvertalo eseteben. Ott is jottek a zoldek a baromsagaikkal, hazud vadjaikkal, tiltakoznak minden ellen. 1990 ota mindenki tiltakozik minden ellen, ezt jelenti nekik a demokracia, muszaki es egyeb tudas nelkul mondani, hogy szennyez. Olyanok mondjak ezt akik tiltakoznak a mobil tornyok ellen, hogy rontja a latkepet, mikozben a zsebeben legalabb ket mobil van es meg vezetes kozben is hasznalja, meg ott vannak az autopalya ellen tiltakozok, akik szerint az elovilag serul, ha megepul, de az is a bajuk, hogy a forgalom a varoson megy keresztul. Korlatolt megvesztegetheto banda, nalunk ez a kornyezetvedelem, tisztelet a kivetelnek. A gumigyarral is ez lesz, ha kap a "Humusz" penzt akkor nem tiltakozik, ha nem akkor lesz itt minden tiltakozas, felvonulas, szavazas. Ez a kornyek undorito kezd lenni, Gyongyos ebredj mert elsullyedsz vegleg. Persze megszoksz vagy megszoksz. Szomomra az utobbi johet mar csak. Nem marad itt fiatal 10 ev mulva. Koszonjuk. Bocsanat az ekezetek miatt, a gepem nem tudja.
10"ppp1" Isten tudja...Tényleg nem értek a tőzsdéhez. Igaz a 80-as évek végén, saját ügynököm volt az egyik német tőzsdén. Akkor,még ezt errefelé nem nézték jó szemmel. Mindgy, még akkor kiszálltam. Akkor, még, a most beképzelt, akkor hátulgombolós nyikhajoknak, meg barbibabáknak még nem száradt meg a tojáshéj a fenekükön. Most meg portfólió managggernek, meg "tanácsadónak" nevezi magát, sok gyöngyösi... Mindenképpen lesz gumigyár, vagy nem lesz, akarjuk, vagy sem. Sok pénz, múlik rajta. A környezetvédelmi dumák, azok elavultak. Kéne lenni, engedélyezési tervnek, ahol, látható, hogy milyen szennyezést bocsát ki, a telep. Ez után van az építési engedély, amivel, a kiviteli tervek készíthetők. IPersze, ez nem ilyen egyszerű. Kellhet ( kell) környezeti hatástanulmány, egyéb, nem is ismert hivatalok pecsétje. Aki már volt szakági vezető tervező egy beruházáson, az tudja, hogy a tízszerese is lehet a papírmunka. Semmibe nem tudunk beleszólni.
9Hozzászólás Nagyon egyetértek ZOKSZIGÉN ÚT 3 felhasználónevű honpolgárral. Én, mint már régebben is kifejtettem itt a fórumon, erősen hiányolok - az ő által leírtakon túl- tényszerű adatokat mind az önkormányzat, mint a beruházást erősen ellenző ellenzékiek részéről. Ma elképzelhetetlennek tartom azt, hogy az EU-ba, - aminek állítólag a tagjai vagyunk- be lehet engedni olyan szennyező vegyi üzemet, ami nem teljesíti a világ egyik legszigorúbb környezetvédő normáit. Ezen kívül lenne még kérdésem: amiket használunk az autóinkon abroncsokat azok milyen körülmények között készülnek? Erről is található adat, csak utánna kell nézni. Vagy jó magyar szokás szerint ez nem érdekes? Használat közben kopik, ezzel nem szennyezünk? Ami elgondolkodtató a földrajzi közelség miatt, hogy az erőművel együttes szennyezés bizonyos káros koncentrációk esetén az élővilágra /ember, állat, növény/ milyen hatással lesznek? Kizárt dolog, hogy nem volt ilyen hatástanúlmány, vagy nem készül jelenleg. Szeretnénk itt egy páran tényszerű adatokat, összehasonlító adatokat, ne adj Isten az itt épűlő gyárról tervezett légszennyezési adatokat látni! Vagy a gyár épül, és mi gyöngyösi lakosok megtudjuk a hírekből azt, ami ránk tartozik az egészből: a semmit!
8"Zokszigén út 3." A gumigyár nem más Gyöngyös életében, mint az útolsó útáni, útolsó lehetőség. A világon a legtermészetesebb, hogy a környezetvédelemre a lehető legszigorúbban oda kell figyelni, és azok legszigorúbb betartásával valósulhat meg a beruházás. De meg kell valósulnia, mert csak egy ekkora mértékű beruházás rázhatja fel a várost. A rendszerváltáskor az ország egyik legjobb adottságaival rendelkező telepűlés volt városunk, künnyűipar, mezőgazdaság, élelmiszeripar, autópálya, vasút, minden egy helyen. Ehhez párosúlt egy minőségileg igen jó szakképzés, illetve a fenti iparágakban dolgozó régivágású jólképzett szakmunkások.(Akik azóta sajnos a múlté lettek, nyugdíj, stb.) Ha még ehhez hozzáveszük a Mátrát és a bort, akkor azt gondolnám, hogy tündérmese az egész. Sorolni lehetne azokat a NAGYVÁLLALATOKAT akik itt akartak letelepedni 1990-től kezdve. Ha a fenti feltételek megvoltak, akkor hol volt a baj, kérdezem pártszimpátitól függetlenűl? A gumigyár beruházással talán el lehetne indítani egy folyamatot, amivel szép városunk visszatérhet az élvonalba. A gumigyár nem más mint az első lépés aminek meg kell lennie, mert még egy ilyen nagyságrendű lehetőségünk nem lesz.
7Hozzászólás Talán merész feltételezés, hogy a döntéshozó a kenőpénzt tartja előbbre. Bár az ördög soha nem alszik. Nekem már évek óta az a bajom, hogy városunk vezetői nem tartják partnernek a lakosságot. Igaza volt az ellenzéknek, hogy nyilvános ülésen kellett volna tárgyalni a város egészét érintő napirendet, a gazdasági érdekek messzemenő figyelembe vételével. A gumigyár nagyságával pláne ilyen. Már régen az-az érzésem, hogy a Testület többsége jól felfogott érdekében vállvetve támogatja első számú vezetője azon törekvését, hogy csak az általa jóváhagyott információk kerüljenek nyilvánosságra. Ha ez nem így lenne, akkor a város honlapja sem mindig (némi javulás mutatkozik) az események után kullogna. A testületi jegyzőkönyvet határidőre kell megküldeni a megyei Közig. Hivatalnak, de ezzel egy időben a honlapra is fel lehetne tenni. Valakik miatt ráér több hónapos késéssel. Ez jellemzi a Gyöngyösi Mozaikot is. Mindig akkor jelenik meg, amikor a következő havi ülésre gyűlnek össze a szenátor urak. Gyöngyösi TV igaz, egész nap közvetíti a testületi ülést, de ki ül egész nap a készülék előtt? A keddi fogadóórában a város polgármestere úgy magyarázza a bizonyítványt, ahogy akarja. A Heves Megyei Hírlap pedig vajmi keveset törődik Gyöngyössel. Csak a példányszám. Sajnos már nagyon régóta nincs lakóhelyünknek független sajtóorgánuma. Nos ennyi. Sokkal kevesebb bizonytalanság lenne, ha nem csak a választások idején lenne fontos az EMBER.
6"Zokszigén út 3." Na jó, mivel egyikünk sem ért hozzá, sztem a tözsdei rejtelmekbe ne menjünk bele. Térjünk vissza a gumigyárra. Illetve magára a problémára mert jelen esetben a "gumigyár" nem más mint egy szimbólum, amely jelképezi azt a mintegy 15-18 éves folyamatot ahogy ezt a várost tönkretették, gazdaságilag már egy pár éve haldoklik, nincs munkahely, az önkormányzati döntéshozók az alkalmatlanságukon túlmenően a legszemérmetlenebbül művelik a pitiáner "jövedelem kiegészítő tevékenységüket". Környezetvédelem: Olyan technológiával valósul meg a beruházás (ha a szlovákok el nem viszik ezt is) amit a hatóság és az önkormányzat megenged. Ha döntéshozó a kenőpénzt tartja előbbre, akkor őskori berendezésekkel, a környezetre súlyosan károsan. Ha betartják a minimális törvényi előírásokat, akkor nem kell félni. Lehetne még sorolni a logosztikát, beszállítást, a városi infrastruktúrát stb. Tudod az Én félelmem ott kezdődik, hogy pl. évek óta mükszik a városban olyan autómosó, ahol az alapvető, közel 20 éves -nem az EU-s- előírások nem teljesűlnek, nincs zagytér, olajcsapda, a vegyszert szabadon viszi a szél, stb. Mégis van engedélye? Ha gumigyár is így fog megépülni akkor .....
5"ppp1" Pontosan a látogatásra kihegyezett, nagyobb összegű vásárlás(ok) volt(ak). Meg kell nézni, a dátumot. Le van ott rajzolva, visszamenőleg, 5 évre. Én fél perc alatt találtam, meg, de én lassú vagyok. Most megy szépen felfelé, mintha húznák, a piti vásárlással. Ezt, már a 80-as évek végén is vicces lett volna. Tegye bele a pénzét aki bízik benne! És mondja hogy ez jó! Akkor hiszek. Persze, a sajátját. Nem az állam által felülgarantált, opciós pénzt.. Ez lenne a piac. Akkor lássuk, a "magyar befektetőket".
4"Zokszigén út 3." Hmm, részvények... érdekes hozzászólás. Szerintem inkább a januári besszkor a bombay-i tözsde azt reagálta le, hogy a nevezett cégnek lehetősége lesz az EU határain belül termelni, illetve értékesíteni. Az igaz, hogy ismerni kellene az árfolayamváltozást pontosan, időintervallumokban is,de ennél többet nem fűznék hozzá.
3"ppp1" Mit lehet tenni? Semmit. Ha elhatározták, úgyis jönnek. A részvényeik, Bombayban, érdekesen alakulnak, pont a januári látogatás idején érte el a maximumot, az árfolyam. Azután, volt egy visszaesés, most megint, nulladrendű vásárlásokkal megy felfelé, az árfolyam. Ezt, senki nem veszi be. Tessék, sokmilliós forgalmakat generálni folyamatosan, azután, meglátjuk. Magyarul tegyenek a részvénybe pénzt azok, akik idehozták a vállakozást. Nem filléreket, hanem dollárokat. A sajátjukból. Ugyanis bíznak benne. Ha nem teszik bele, miért kellene bízni, bárkiben?
2"zokszigén út 3." Lehet, hogy Én vagyok lemaradva pár körrel, de a gumigyárral kapcsolatban már a szlovák gazdasági miniszter is nyilakozott, miszerint előrehaladott tárgyalásokat folytanak "egy a gumigyártásban érdekelt céggel". A héten az összes gazdasági média hozta a neten. Az állandó negatívkodással, meg parasztjajveszékeléssel gyöngyösön nem lesz még kutyakozmetika sem. El kellene tudni dönteni, hogy mi az elöbrevaló, mindenféle álindokkal kenőpénzeket kizsarolni, vagy egy gazdaságilag működőképes élhető városban élni, ahol van munkahely, illetve van adóbefizetés, és nem az ingatlantulajdonosokról nyúznak le hét bőrt, a távfűtésről nem is beszélve.
1Hozzászólás Számomra egyre jobban kezd az ilyen környezetvédelem nevetségessé válni. Ha a természetet védeni szeretnénk, akkor vissza kéne menni a kályhához. Be kell tiltani a kőolaj kitermelést, beolvasztani az összes ilyen üzemanyaggal működő eszközt. Be kell zárni minden gyárat, nem kellenek tévéadók, elektromosság és még sorolhatnám a végtelenségig. Azért, mert egy cég indiai, súlyos hiba a technológiáját azonnal nem megfelelőnek ítélni. A gyárnak nagyon szigorú előírásoknak kell megfelelnie, amit folyamatosan lehet ellenőrizni. Engem már nem érint a keletkező munkahely, de csupán bizonytalan (környezetvédő) frázisok miatt nem mondanék le róla. A természetet védőknek azt üzenem, hogy előbb húzzanak bakancsot, járják végig a Mátra turista útjait, a mezőgazdasági területeket, és máris lesz tennivalójuk. Előbb az embert kell meggyőzni arról, hogy a környezetünk védelmét úgy tudjuk elkezdeni, ha erdeinket nem lepi el a szemét, ha mezőgazdasági területeket nem használjuk szemétlerakónak. Akkor lenne miért aggódnunk egy új gyár miatt. A mátrai erőmű is szennyezte a természetet. Ma már a legszigorúbb előírásoknak megfelelő technológiával dolgozik. Miért nem hiszik el sokan, hogy egy gumigyár is tudja mindezt? Vagy csak jó minnél nagyobb pánikot kelteni? Gyere csak gumigyár! Közeli szomszédok leszünk. Én nem félek Tőled.
» Hozzászólás írása
|