Gyöngyös.info

Gyöngyös oktatás




Kezdőlap
A lenini út Nyomtatás E-mail
June 27.

A „lenini út” Gyöngyösön: kamionnak keskeny, biciklinek luxus

Néhány éve egymást lökdösték a kormánypárti politikusok, hogy melyikük tegye le az elkerülő út alapkövét. Most miért nem állnak ide, és mondják meg, hogy hova lett a pénz, és miért a semmibe vezet az út? - kérdezi Balázs József, a Fidesz megyei elnöke a gyöngyösi nyugati elkerülő út kapcsán.

Lassan az M0-val vetekszik a gyöngyösi nyugati elkerülő út története, évtizedes tervezgetés után 2006-ban kezdődött meg az építkezés, ám az alig öt kilométeres tehermentesítő út a mai napig nem készült el. Az utolsó, kevesebb, mint két kilométeres szakasz még hiányzik, így az út szó szerint nem vezet sehová.

- Több, mint félmilliárd forint közpénzt emésztett fel eddig a félbehagyott állapotában használhatatlan elkerülő út. Ez az igazi pazarlás - véli Balázs  József, a Fidesz Heves megyei elnöke. Helyszíni sajtótájékoztatóján bejelentette: a város vezetőit illetve az országgyűlési képviselőket levélben is meg fogja keresni, arra kérve választ: miért nem épült még meg az út.

 



- Ha a második ütemre megvolt a pénz, ahogy azt a kormánypárti politikusok bejelentették, akkor az a kérdés, hogy hová lett. Ha nem volt meg a pénz, akkor pedig jogos az érdeklődés, hogy miért hazudtak - összegezte a kíváncsiskodás tárgyát a politikus.

Arra is kitért: kétségeik vannak, hogy ha el is készül egyszer az út, be tudja-e tölteni a szerepét. Nem felel meg ugyanis a magyar szabványnak, 6,5 méteres szélességével aligha tudja a teherforgalomtól mentesíteni a várost, hiszen a kamionforgalom lebonyolításához ez a keresztmetszet kicsi. Mint fogalmazott: az eddig több, mint félmilliárd forint közpénzt felemésztett elkerülő - aminek befejezése több, mint egymilliárdba kerülne - gyakorlatilag egy túl széles kerékpárútnak tekinthető. Épp ezért annak a felelőseit is meg kell jelölni, akik engedélyezték ezt a nem szabványos beruházást. Ami ráadásul használaton kívül fog tönkremenni, mert már most reped, süllyed, gaz lepi a környékét. Balázs József - utalva a baloldali városvezetésre, illetve az út körül bábáskodó kormánypári honatyákra - amolyan "lenini útként" aposztrofálta a félkészen árválkodó majd' négy kilométeres szakaszt, ami kétségívül a semmibe vezet.

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)

» 1 Hozzászólás
1Hozzászólás by Dani at June 27. - 09:16
Az egyik legjobb üzlet az útépítés. Alig ellenőrizhető kiadások, a minőség csapnivaló. Gondoljunk csak az M3-ra. Elkészülte után 1 évvel már javítgatták. És azóta folyamatosan, minden évben. Tehát úgy kell utat építeni, hogy biztosak legyenek abban, hogy évekig el lesznek látva munkával. Ha véletlenül jól sikerülne, mit csinálnának jövőre?
» Hozzászólás írása
E-mail
Név
Cím
Hozzászólás
Captcha Image Regenerate code when it's unreadable
 
< Előző   Következő >
ImpresszumKapcsolatfelvételWebmesternekSegítségAdatvédelemGY.I.K.
Kékes  Túra  Program  GDF  Fórum  Szálláshelyek  Apróhírdetés Turisztika Információ

Aktuális névnap

Ma 2008. 10. 7, kedd, Amália napja van.
Holnap Koppány napja lesz.

Szavazások

Mi a véleményed a KRF Főiskoláról?
 

Gyöngyös.info hírlevél

Gyöngyös.info hírlevél


HTML formátum?

Böngésszen kedvére a Gyöngyös.INFO portálon a Kékes -i Program  -ok széles választékáról, Túra  -ról. Programajánló rovatunkban megtalálja a megy aktuális program -jait. Apróhírdetés , Szálláshelyek , Fórum  és Turisztika  Információ széleskörben. Gyöngyös rohamosan fejlődő informatikai főiskolájáról is folyamatos híreket talál nálunk a GDF  -ről.