Gyöngyös.info

Gyöngyös oktatás




Kezdőlap arrow Gyöngyösi hírek
Gyöngyösi hírek


Apollo-kudarc Nyomtatás E-mail
August 28.
Apollo-kudarc: hazárdírozás, mutyizás, titkos záradékok
A gyöngyösi jobboldal szerint a szocialisták hibáztak

A szükséges földterületek beszerzésének lassúsága okozta az Apollo-beruházás kudarcát – mondták el mai sajtótájékoztatójukon a gyöngyösi Polgári Frakció képviselői.

A város és a cég által megkötött előszerződésből több pontot vitatnak, s azt is bejelentették: a mai nappal véget ért a helyi népszavazás kiírásáért kezdeményezett aláírásgyűjtésük.
Bár a sajtó munkatársainak nem mutatták be, dr. Tatár László frakcióvezető elmondása szerint a Polgári Frakció tegnapig, azaz az aláírásgyűjtési akció végéig 8072 támogató szignót szerzett a gumigyárról szóló helyi népszavazási kezdeményezéshez. Az íveket végül mégsem nyújtották be hitelesítésre, hanem a törvény előírásainak megfelelően már megsemmisítették.

- Egy fejezet lezárult, úgyhogy már nincs helye további sárdobálásnak, hiszen a cég bejelentette, hogy visszalép a gyöngyösi beruházás megvalósításától. Ami történt, egy időben jött figyelmeztetés a városvezetésnek – tudatta dr. Tatár László.
Hozzátette: immár egészen 2010-ig tarthatatlan a jelenlegi várospolitika, melyben a döntésekből kihagyják a civil társadalmat, s a polgárok feje felett döntenek egyes fejlesztésekről. Az Apollo-val kötött előszerződésben elmondásuk szerint volt egy olyan, 12.1-es passzus, melyben az önkormányzat kötelezettséget vállal, hogy nem tesz közzé semmiféle sajtóanyagot a projekt részleteiről – s mindezt a cég kérésére építették be az anyagba.

- A Polgári Frakció elfogadja, hogy vannak bizalmas gazdasági pontok egy szerződésben, de abban soha nem leszünk partnerek, hogy a titoktartás szerződésben is ki legyen kötve, s a város ezt aláírja – közölte dr. Tatár László.

- Felelős döntéshez valódi információk kellettek volna. A polgármester és a szocialista városvezetés hazárdírozott és vesztett, mutyizás volt a háttérben - fűzte hozzá Tuzáné dr. Takács Zsuzsanna önkormányzati képviselő, s emlékeztetett: az indiai cég adminisztrációs késedelmekre is hivatkozott „búcsúlevelében”. – A döntéshozók nem voltak kíváncsiak vegyipari beruházások kockázatait ismerő szakemberek véleményére sem, s az előszerződés 5. számú melléklete is vitatható: abban ugyanis alig két hónap, azaz május eleje és június 30. között vállalta az önkormányzat, hogy biztosítja a vállalat által kért egybefüggő földterületet.

Dr. Tatár László visszautasította azt is, hogy részükről „indiaiellenesség” állna a háttérben. Közölte: több alkalommal egyeztettek mind a cég magyarországi leányvállalatának vezetőivel, mind az indiai nagykövettel, s nekik is elmondták: nem az országgal, vagy az ott élőkkel van problémájuk.

- Két hónap alatt nem lehetett kivitelezni a földterületek felvásárlását – kommentálta a történteket Tuzáné dr. Takács Zsuzsanna, aki szerint az ország 108 vízbázisából a három veszélyeztetett egyike éppen a tervezett üzem alatt elterülő atkár-gyöngyösi vízbázis. Úgy vélte, ezért a beruházó úgysem kapta volna meg a szükséges környezetvédelmi engedélyeket.

Kérdésünkre válaszolva Tuzáné dr. Takács Zsuzsanna azt mondta: jól tudják, hogy Hatvan is szerepel az ITDH által most Gyöngyös helyett ajánlott 10 település között. – Ha jók a paraméterek, ott felépülhet a gyár, de Gyöngyös sem a vízbázis veszélyeztetettsége miatt, sem az előkészítetlenség miatt nem alkalmas ekkora beruházásra. A térség környezetterhelése így is túl nagy – zárta szavait a politikus.
2 Hozzászólások
 
Mégis Gyöngyösön az Apollo? Nyomtatás E-mail
August 28.
Mégis Gyöngyösön lehet az Apollo gumigyára?

A gyöngyösi szocialisták még bíznak a csodában – tovább lobbiznak azért, hogy az Apollo Tyres „meggondolja magát”, és mégis a városba települjön – tudatta mai sajtótájékoztatóján Hiesz György polgármester.

- Csoda lenne, ha visszajönnének, de a háttérben folyik a cég meggyőzése. A térség polgármesterei levélben fordultak az Apollo Tyres alelnökéhez, amiben azt írták: a környék várja a befektetőt. Ugyanígy tett a térség három szocialista országgyűlési képviselője is, ők rávilágítottak: valójában nincs jelentős civil ellenállás a vállalat ellen – tudatta a városvezető. 1 Hozzászólás
Tovább...
 
Gyöngyös újra csalogatja a gumigyárat Nyomtatás E-mail
August 27.
A Gyöngyös környéki települések polgármesterei illetve országgyűlési képviselői levélben fordultak az Apollo Tyres indiai cég vezetőjéhez, amelyben támogatásukról biztosítják a gumiipari beruházást - közölte Hiesz György, Gyöngyös polgármestere sajtótájékoztatón szerdán a Heves megyei városban.
Nincs hozzászólás
Tovább...
 
Fidesz-harakiri: megsemmisítették az aláírásokat Nyomtatás E-mail
August 27.
A gyöngyösi Fidesz nem kifogásolja, hogy a Gyöngyöstől mintegy 20 kilométernyi távolságban található Hatvanban épüljön fel a gumigyár.
Nincs hozzászólás
Tovább...
 
A lőrinci képviselő Nyomtatás E-mail
August 26.
Saját döntésével is hadakozik a lőrinci képviselő?

Jánosi László lőrinci képviselő megszavazta dr. Hegedűs András jegyző leváltását, amit később törvénytelennek ítélt meg. Ez is kiderül a dokumentumokból.

A Heves Megyei Munkaügyi Bíróság augusztus 28-án tárgyalja első fokon a volt lőrinci jegyző, dr. Hegedűs András munkaviszonya megszűnésének a körülményeit. A kisváros képviselő-testülete május 29-i ülésén döntött a próbaidejét töltő szakember elbocsátásáról. A grémium egyhangúlag alakította ki álláspontját. Éppen ezért sokak szerint érdekes, hogy néhány nappal később Jánosi László fideszes önkormányzati képviselő azzal a változattal állt elő, hogy az ülés tulajdonképpen nem is volt ülés, hanem csak egy informális beszélgetés, azaz dr. Hegedűs még mindig Lőrinci jegyzője.
Nincs hozzászólás
Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 37 - 45 / 515
ImpresszumKapcsolatfelvételWebmesternekSegítségAdatvédelemGY.I.K.
Kékes  Túra  Program  GDF  Fórum  Szálláshelyek  Apróhírdetés Turisztika Információ

Aktuális névnap

Ma 2008. 10. 7, kedd, Amália napja van.
Holnap Koppány napja lesz.

Szavazások

Mi a véleményed a KRF Főiskoláról?
 

Gyöngyös.info hírlevél

Gyöngyös.info hírlevél


HTML formátum?

Böngésszen kedvére a Gyöngyös.INFO portálon a Kékes -i Program  -ok széles választékáról, Túra  -ról. Programajánló rovatunkban megtalálja a megy aktuális program -jait. Apróhírdetés , Szálláshelyek , Fórum  és Turisztika  Információ széleskörben. Gyöngyös rohamosan fejlődő informatikai főiskolájáról is folyamatos híreket talál nálunk a GDF  -ről.