|
2008. May 20. |
|
Kit sújt Hatvanban a parkolási díj?
A hatvani Fidesz szerint a városban nem szűntek meg az anomáliák a parkolási díj bevezetése óta. A helyzet tovább súlyosbodott azzal, hogy - mint Szabó Zsolt, a párt önkormányzati frakciójának a vezetője fogalmazott - a településen a központot körülvevő kis utcákban megállni tilos és várakozni tilos táblákat helyeztek ki, így kényszerítve az autósokat, hogy a főtéri fizetőparkolókat válasszák.
Szerintük azonban a parkolási díj bevétele a parkolóőrök munkabérét sem fedezte. Úgy vélik, mindez egyértelműen mutatja a diktatórikusan, a városközpontban található üzletek és irodák tulajdonosaival nem egyeztetett módon hozott intézkedés hibáit. A szocialisták és a lokálpatrióták rendelete ugyanakkor a városvezetők, köztisztviselők részére ingyenes parkolókat tart fenn a Városháza előtt - jelentette ki Szabó Zsolt, hozzátéve: a szocialista pártközpontnál, a Hatvany Irén utcában még sincs megállni tilos tábla. A fentiekre reagálva Érsek Zsolt polgármester leszögezte: nem szerencsés politikai síkra terelni egy közlekedéstechnikai kérdést. Elmondta: a Hatvany Irén utcai MSZP-irodában nem dolgozik főállású munkatársuk, ezért a parkolási díj időszakában egyetlen szocialista kötődésű személy sem élvez kedvezményeket. A városvezető közölte azt is, hogy a képviselő-testület éppen a közelmúltban döntött a Hajós Alfréd utca rendbetételéről, de nem azért, mert ott működik a Fidesz-iroda, hanem hogy az uszodába, a közeli óvodába, bölcsődébe és iskolába érkezők komfortosabb körülmények között közlekedhessenek. Tari O.
(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)
Rendõrségi hírek
|
|
|
2008. May 13. |
|
Rómának elege van a bevándorlókból
Ismét bevezetné a Schengen-övezetből érkezők ellenőrzését Olaszország határain az új római igazságügy-miniszter. A cél a bűnözés és az illegális bevándorlás visszaszorítása. A Roberto Maroni által felvázolt intézkedéscsomag bűncselekménynek minősítené és négy évig terjedő börtönnel sújtaná az illegális bevándorlást - írták a vasárnapi olasz újságok. |
|
|
2008. May 09. |
|
Támadják az EU-ban a szlovák sajtótörvényt
Az Európai Parlament több képviselője szerint a szlovák sajtótörvény túlzó rendelkezései nagy befolyást biztosítanak a politikusoknak a sajtótermékek tartalmának meghatározáskor, sértik a szerkesztői függetlenséget és mindez öncenzurához vezethet.Javasolják a szlovák parlementnek, hogy módosítsa a jogszabályt.
|
|
|
2008. April 30. |
|
EU-szerb társulási szerződés
Luxemburgban aláírták Szerbia és az Európai Unió társulási szerződését. A megállapodás akkor lép hatályba, ha Belgrád kiadja a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a háborús bűnösnek tartott Ratko Mladic tábornokot. A szerződést Boris Tadic szerb államfő jelenlétében látták el kézjegyükkel az Európai Unió illetékesei.
|
|
|
2008. April 26. |
|
Megölt egy veronai házaspárt egy román férfi
Letartóztattak Olaszországban péntekre virradóra egy román állampolgárságú 20 éves férfit, akit a hatóságok kettős gyilkossággal gyanúsítanak. A rendőrség közlése szerint a fiatalember beismerte, hogy megölte Luigi Meche-t és Luciana Rambaldo-t. Állítása szerint tettének szexuális indíttatása is volt, ugyanis a nyugdíjas Luigi szexuális szolgáltatásokat kért tőle.
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
| Eredmények 28 - 36 / 239 |