|
Kezdőlap Külföldi hírek
Külföldi hírek
|
Az USA már pluszban zárt |
|
|
|
September 17. |
|
Több mint 1%-kal korrigált felfelé az amerikai részvénypiac a tegnapi kereskedés folyamán és jelenleg még a határidős indexek is kis mértékű pluszban tartózkodnak, miután az USA megmentette az AIG nevű biztosítóóriást a csődtől, a FED a várakozások ellenére nem vágott kamatot, a Morgan Stanley pedig a vártnál korábban és a konszenzusnál jóval jobb gyorsjelentést közölt.
Bár az elmúlt napokban egyre erősebbé váltak a kamatcsökkentési várakozások, tegnap esti ülésén ismét változatlan szinten tartotta alapkamatát az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). Ezzel az irányadó ráta továbbra is a 2004 decembere óta nem látott alacsony szinten, 2 százalékon áll. Az olajárak esése ellenére a Fed továbbra is magasnak tartja az inflációt, amelynek hátterében az energia és az élelmiszerek korábban tapasztalt drágulása áll. A Fed várakozásai szerint az év hátralevő felében az inflációs nyomás enyhülése várható, a távolabbi kilátásokat pedig továbbra is igen nagy bizonytalanság övezi.
A FED meglepetésszerű kamatdöntése után a részvénypiac esni kezdett, de a keserűség nem tartott sokáig, a piac ugyanis már a zárás előtt elkezdett arra a bejelentésre spekulálni, ami végül később érkezett: az amerikai kormány 85 milliárd dolláros hitel nyújtásával megmenti az AIG nevű biztosítóóriást a csődtől. A FED álláspontja szerint az AIG csődje túl nagy kockázatot jelentene az amerikai pénzügyi rendszerre nézve, ezért bukása nem megengedhető, ez azonban erőteljes kérdéseket vet fel a befektetőkben a tekintetben, hogy mi alapján dönti el a kormány, hogy melyik céget menti meg a csődtől és melyiket nem. (A Bear Stearns-t például megmentették, a Lehmant nem voltak hajlandóak, majd az AIG-t megint kisegítették.)
A kisegítés fejében az amerikai állam 79,9 százalékos részesedést szerez a cégben és joga van leállítani az osztalékfizetéseket és üzletrészeket eladni. A társaság részvényei a kereskedést a tegnap előtti 60 százalékos esés után tegnap újabb 21 százalékos zuhanással fejezték be, de ez jelentős napon belüli emelkedést jelent, hiszen 50 százalékos mínuszban is jártak a részvények. forrás: INDEX.hu
|
|
|
Magyar-szlovák viszony |
|
|
|
September 17. |
|
Nem kell mindenben magyarellenes törekvést feltételezni Fico a magyar-szlovák viszonyról
A szlovák miniszterelnök szerint ugyan jobb is lehetne, de nem olyan rossz az államközi és a politikai viszony Magyarország és Szlovákia között. Robert Fico a Népszabadságnak tett nyilatkozatában úgy vélte, hogy nem kell okvetlenül minden kezdeményezésben magyarellenes törekvést feltételezni.
"Államközi kapcsolataink normálisak, habár jobbak is lehetnének. Ha olyan rossz lenne a viszonyunk, mint ahogy azt a legtöbb média lefesti, akkor magyar partneremmel talán köszönő viszonyban sem lennénk. A valóság ellenben az, hogy informális találkozóink őszinte és konstruktív légkörben zajlanak" - fejtette ki a lapnak Robert Fico, hozzátéve: változatlanul érvényes Gyurcsány Ferenc meghívása a hivatalos szlovákiai látogatásra.
A politikus arra a felvetésre, miért nem hajlandó elhatárolódni Ján Slota magyarellenes megnyilvánulásaitól, azt a választ adta, hogy ő már többször elítélt mindenféle szélsőséges megnyilvánulást, de egyben jelezte: nem őt kellene zargatni olyan kérdésekkel, amelyeket másoknak kellene feltenni, mert ő nem a Szlovák Nemzeti Párt szóvivője, hanem a szlovák kormányelnök - számol be a hirado.hu Fico Népszabadságnak adott interjújából.
Általánosságban ugyanakkor azt is kifejtette: nem szabad összekeverni a párttagok megnyilvánulásait a kormányprogrammal. "Az utóbbi dokumentumban szó sincs arról, hogy támadni vagy sértegetni fogjuk a magyarokat. Az ilyen próbálkozás ellen határozottan fellépnék" - mondta Fico, aki szerint az a lényeg, hogy kormánya és a szlovák parlament egyetlen olyan döntést sem hozott, amely rontotta volna a szlovák-magyar kapcsolatokat.
A szlovák politikus szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy ő is megnevezhetne több olyan magyarországi jelenséget és megnyilvánulást, amely viszont őket aggasztja. Megemlítette a Magyar Gárdát, amelyet támogatnak magyarországi pártok, vagy szemet hunynak tevékenysége felett. Utóbbiak között korábban többször is emlegette a Fideszt és Orbán Viktort.
Ennek kapcsán a Népszabadság kérdésére Fico kifejtette: "Mi (...) tiszteletben tartjuk a határokat, (...) s nem teszünk még kétértelmű megjegyzéseket sem. Ha egyszer Orbán Viktor még kormányfő lesz - amiről kizárólag a magyarországi polgárok döntenek -, akkor remélem, megváltozik a politikai szótára és a magatartása. Mi készek vagyunk a konstruktív párbeszédre vele és a pártjával is, ha politikai realitások ezt megkívánnák." (Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)
|
|
|
Szeptember 11 |
|
|
|
September 11. |
|
"Szeptember 11-e még mindig jelkép” A lángoló, majd összedőlő ikertornyok látványát nem felejtik, akik látták. Márpedig ők sokan vannak, hiszen szeptember 11-e képei körbejárták a világot. Azóta sok minden megváltozott – hangzik el gyakran ez a közhely. "Szeptember 11-e még mindig jelkép”
De mi is változott valójában? Mi, civilek félünk? Esetleg a titkosszolgálat figyel jobban, vagy a terroristák óvatosabbak?
A szeptember 11-e okozta változások közül kiemelendő, hogy a világban ekkor tudatosult igazán, hogy a terrortámadás komoly fenyegetettség – válaszolta. Azóta a civil lakosság a saját bőrén is érzi a hét évvel ezelőtti esemény utóhatásait, gondolok itt a terrorellenes intézkedésekre, a fokozott reptéri ellenőrzésekre – folytatta –, de leginkább arra, hogy a terrorizmussal kapcsolatos szemlélet változott meg. Kellőképpen differenciált ez a szemlélet? „Nem, szeptember 11-e még mindig jelképnek számít. Sokan legveszélyesebbnek még mindig az Al kaidát tartják, miközben ennek a csoportnak az ereje meggyengült. De a médiában is visszhangja, csak a nagyobb terrorcselekményeknek van – válaszolta. Miközben azt gondoljuk, hogy az ikertornyok lerombolása óta nem történt jelentősebb támadás, tévedünk, nőtt a terrorcselekmények száma, csak nem Európában, hanem a Közel-keleten.”
Elkapva
Európában és az USA-ban miért nem, ennyire jól végzi munkáját a titkosszolgálat, vagy a terroristák óvatosabbak? „Talán mindkettő. A civilek is érezhetik, hogy sok terrorista ellenes intézkedést vezettek be. A szélsőséges csoportok pedig nem elég felkészültek, nem elég erősek mostanában, egy szeptember 11-éhez hasonló támadáshoz. De az is igaz, hogy a biztonsági intézkedéseknek köszönhetően több terroristát kapnak el, még azelőtt, hogy tettüket megvalósíthatnák” – vélekedett. Terroristák előtt?
A biztonságpolitikai szakértő a 80-as években gyakori gépeltérítéseket említette: egy-egy támadás után jobban odafigyel a titkosszolgálat az adott területre. Adódik persze a kérdés, hogy miért csak a tragédiák után nagyobb az elővigyázatosság? Miért nem jár a titkosszolgálat a terroristák előtt? A szakértő erre nem adott megnyugtató választ:
"Ha előrébb járnának, akkor nem lenne terrorizmus. Az azonban elmondható, hogy a nyomukban vannak, és olykor-olykor utolérik őket. A szélsőségesek az elkövetés módszerében is előrébb járnak, fantáziájuk mindig szélesebb, mint a titkosszolgálatnak. De a szakemberek feladata nem elsősorban a cselekmények kivédése, hanem azon csoportok figyelése, akik közül potenciális terroristák kerülhetnek ki.” Hozzátette: azt tudomásul kell vennünk, hogy a terrorizmust vissza lehet ugyan szorítani, de megszüntetni nem lehet.
Félnek az emberek a terrortámadástól? „Ez országtól függ – válaszolta. Amerikában erősen él az emberekben az esemény emléke, de például hazánkban nem tekintjük kihívásnak a terrorizmust. |
|
|
Iraki csapatkivonás |
|
|
|
September 09. |
|
Bush kedden iraki csapatkivonást jelent be
Bush elnök kedden várhatóan bejelenti, hogy februárig nyolcezer katonát vonnak ki Irakból, ám nem hazajönnek, hanem átirányítják őket Afganisztánba. Az elnök beszédet mond az iraki biztonsági helyzetről, s információk szerint arról beszél majd, hogy az iraki helyzet javulása tette-teszi lehetővé a csapatnövelést afgán földön. Jelenleg 146 ezer katona van Irakban, 33 ezer pedig Afganisztánban.
|
|
|
Moszkva kemény |
|
|
|
September 03. |
|
Moszkva kemény hangon válaszolt
„Az Európai Unió és Oroszország számára eleve lehetetlen a közeli partneri viszony” – reagált Vlagyimir Csizov orosz uniós küldött a közösség hétfői rendkívüli csúcstalálkozóján elhangzottakra. A szakértők szerint a puha hangvételű elítélő kommüniké határozott választ váltott ki Moszkva részéről. A külügyminisztérium megfogalmazása szerint „elfogultság kijelenteni, hogy aránytalan volt az orosz válasz a grúz agresszióra”.
Az orosz kormányzat ugyanakkor üdvözölte, hogy nem az oroszokkal szemben rendkívül kritikus balti, lengyel, brit vélemény került be a kiáltványba. „Elég egyértelmű, hogy kik a hétfői csúcs vesztesei. A lengyel elnök és balti elvtársai által forszírozott politika képviselői” – mondta Dmitrij Rogozin. orosz NATO-nagykövet.
Kedden elindult a szovjet utódállamokat érintő látogatására Dick Cheney amerikai alelnök. Útja során Azerbajdzsánt, Grúziát és Ukrajnát látogatja meg. A vizit célja, hogy megerősítse az USA támogatottságát Oroszország „hátsó udvarában”. (Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)
|
|
| | << Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
| | Eredmények 37 - 45 / 286 |
Kékes Túra Program GDF Fórum Szálláshelyek Apróhírdetés Turisztika Információ
|
Aktuális névnap
Ma 2008. 10. 7, kedd, Amália napja van. Holnap Koppány napja lesz.
Böngésszen kedvére a Gyöngyös.INFO portálon a Kékes -i Program -ok széles választékáról, Túra -ról. Programajánló rovatunkban megtalálja a megy aktuális program -jait. Apróhírdetés , Szálláshelyek , Fórum és Turisztika Információ széleskörben. Gyöngyös rohamosan fejlődő informatikai főiskolájáról is folyamatos híreket talál nálunk a GDF -ről.
|