Gyöngyös oktatás

Kezdőlap
Rivalizáló tagállamok Nyomtatás E-mail
June 27.

Rivalizáló tagállamok: Európa vezető hatalom helyett múzeum lesz?

A Magyar Közgazdasági Társaság Egerben tartotta szokásos évi vándorgyűlését. A téma az uniós és hazai reform volt.

A hevesi megyeszékhely 1973, 2000, s 2004 után negyedik alkalommal biztosított helyszínt a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésének, amely immár a 46. volt a sorban. A rendezvényt első ízben vezeti a 114 éves szervezet legújabb elnöke, Kovács Árpád, aki az Állami Számvevőszéket is irányítja. A konferencia-sorozatra a honi közgazdászok java érkezett, a plenáris és szekcióülések három napon át zajlanak a Hotel Eger&Parkban.

Az első napi eseményeken előadást tartott Bajnai Gordon, Fejlesztési és Gazdasági Miniszter, valamint Varga Mihály, a parlament Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának elnöke is.

Közgazdászok már kidolgozták a megoldás lépéseit

Barabás Gyula, az OTP ügyvezető igazgatója ismertette a társaival kidolgozott Oriens programot. A Kilábalás című anyag a közelmúltban nagy visszhangot keltett. Ebben megállapítják: a külföldieknek nem éri meg beruházni, a kisebb cégeknek növekedni, az embereknek pedig dolgozni. Az abban foglaltak szerint két éven belül növekedési pályára lehet állítani a magyar gazdaságot, mégpedig először először az adók csökkentésével, a növekedés beindításával, majd az államháztartási hiány redukálásával. A jövedelmeket az aktívak javára kell átcsoportosítani, a szociális kiadások és az állami elvonások mérséklésével. A nyugdíjak számítását az inflációhoz igazítanák, azonban azok a nyugdíjasok, akik hosszú ideig dolgoztak, részesülnének a gazdasági növekedésből. Az inaktívaknak az első pár évben lene rosszabb a helyzete, később az ő jövedelmük is emelkedne.
  Balázs Péter, a Közép-Európai Egyetem tanára, volt uniós biztos a szervezet reformjára hívta föl a figyelmet. Kiemelte, a tagállamok egymás ellen dolgoznak, a két lisszaboni program: a versenyképesség javítását, valamint az intézményrendszer átalakítását célzó reformok kudarcot vallottak. Így Európa nem lesz vezető hatalom, sokkal inkább múzeum, míg az Egyesült Államok fejleszteni, Kína termelni, India pedig szolgáltatni fog. A világelsőséghez a közösség érdekeit, s nem a sajátot kell nézni, egységes politika, irányítás és gazdasági program szükséges.

Varga Mihály szerint messze kerültünk az optimális, de a konvergencia programokban kitűzött saját pályánktól is. Mint mondta, túlsúlyba kerültek a bevételek, az elsődleges feladat azonban a kiadások csökkentése, adókat csak utána lehetne csökkenteni. Az elvonások aránya a fejlett országok közül nálunk a második legmagasabb. Példaként Svédországot, Hollandiát és Finnországot hozta föl, ahol az 1990-es években ugyanezzel a problémával kellett szembenézni a kormányoknak. Megoldásként a hitelesség visszaállítását, a kiadások lefaragását, az elvonások és az állam kiszorító hatásának csökkentését tartja elfogadhatónak.

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)
Külföldi hírek

» Nincs hozzászólás
Jelenleg még nem szólt hozzá senki.
» Hozzászólás írása
E-mail
Név
Cím
Hozzászólás
Captcha Image Regenerate code when it's unreadable
 
< Előző   Következő >

Aktuális névnap

Ma 2008. 10. 12, vasárnap, Miksa napja van.
Holnap Kálmán napja lesz.

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj

Napi horoszkóp

Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak
 

Szavazások

Mi a véleményed a KRF Főiskoláról?
 

Gyöngyös.info hírlevél

Gyöngyös.info hírlevél


HTML formátum?