Vesszen Trianon - több is veszik mostanság

Ha nem is gyásznap, gyászos nap évforulója ez a mai. Ebben mindenki egyetért. Kell-e rá emlékezni? Igen. Szívből. Ésszel.

Már vagy két hete azon rugózik néhány kommentező, hogy majd biztosan nem adunk tudósításokat a gyászos trianoni békediktátum megemlékezéseiről, mert mi nyilván nyomorult nemzetvesztők vagyunk.

Nos, tényleg nem adunk, azon egyszerű okból, hogy egyetlenegy meghívót sem küldtek, azokat az oldalakat meg, ahol egymást hívogatják megemlékezni, bár olvassuk, de fenntartásokkal kezeljük. Azt már csak a magam nevében mondom - elvégre ez itt szubjektív írás -, nem is nagyon szeretem, és egyáltalán nem hobbim olyan helyekre járni, ahol nem látnak szívesen, viszont utálnak. Csak úgy, megszokásból, vagy divatból, vagy a csoportnyomás hatására. Erre kár több szót vesztegetni.

Hanem Trianonról szerintem is beszélni kell. Tudni, hogy mi történt, s tán azt is, hogy miért. (Már ha ezt valaki tudja egészen biztosan) Ez fontos lenne. De még fontosabb lenne tudni, felismerni, hogy az azóta eltelt 88 évben bizony semmi sem maradt változatlan. Nem mondom, hogy ez jó.  De határozottan állítom, hogy végre fel kellene már dolgozni a gyászt. Megbékélni a megváltoztathatatlannal, pontosabban szólva: olyan utakat keresni, amik vezetnek valahová. A nemzet egységéhez például.

Végre fel kellene már dolgozni a gyászt. Megbékélni a megváltoztathatatlannal, pontosabban szólva: olyan utakat keresni, amik vezetnek valahová.

Ezzel hihetetlen bajok vannak. Gondoljanak csak bele: Trianon kapcsán manapság (tegnap, tegnapelőtt, ma és holnap pláne), bizonyos körökben az a központi kérdés, hogy egyáltalán ki az, aki megemlékezik Trianonról. És aki igen, az szittya színmagyar - feltéve, hogy szid mindenkit, akinek egy jól körülírható körből köze van a nemzet tragédiájához. Aki meg nem emlékezik meg, vagy nem csak azokat szidja, nem kónbélázik egységnyi idő alatt legalább kétszerannyit, mint a norma, az egyrészt ellenünk, és minimum mocskos zsidóbérenc kommunista fattyú. Itt tartunk, ebben a megcsonkított országban. Bizony, csonka Magyarország nem ország. Csonka ország pici ország. (Elnézést a dingidongi koronázatlan hazai királyától ezúton is. De tényleg, kicsit a csonkapici-győzike-naptárkirálynő bermuda(alsó)-háromszögében bolyongunk egy ideje, mint töpörödött sunyi fing a rojtos gatyában.)

És ez az igazi baj. Lehet persze szidni a fent említett celebritásokat, meg a hozzájuk hasonlókat, meg mindazokat, akik nyilván nemzetveszejtő aljas szándékból, előre megfontoltan ontják ránk őket, hogy bevégezzék úgymond, amit Trianon megkezdett. Hogy a silányság igézetével töröljék el a Föld színéről a mindennél különb magyarságot.  Ez kézenfekvő, és nem igényel különösebb agyi tevékenységet. Mint ahogy az sem, hogy például a bankok által megnyomorított magyarságról beszéljünk, ahelyett, hogy csak annyi hitelt vennénk fel, amennyit vissza is tudunk fizetni.

Hogy mi köze ennek Trianonhoz? Látszólag semmi. Egyébként meg annyi, hogy egy önbecsülésében lassan évszázada megroppant, múltba révedő, sértett-kesergő, frusztrált és tanácstalan nép, társaság aligha sikerre, béke-boldogság-nyugalomra számíthat. A felsőbbrendűség hamis érzete torz világlátást eredményez éppúgy, mint az oktalan kissebbrendűség. Az acsarkodás és a köldöknézés ugyanis végpontjai annak a koordináta-rendszernek, amiben egyébként lehetne normálisan is pozíciót felvenni.

Lehetne például kezdeni azzal, hogy egyfelől normálisan, tisztességesen megemlékezünk történelmünk dicső és dicstelen állomásairól egyaránt. És nem egymást lessük, hogy az emlékezésben, vagy annak hiányában, netán annak külsőségeiben találunk-e ellenünkre valót. Mert találni mindig lehet. Csak az nem vezet sehova. Pláne nem a nemzet egységéhez.

Hétfőn mutatják be A nagyratörőt az egri színészek a POSZT-on (Pécs). Az idei POSZT-ra meghívást kapott Márton László: A nagyratörő című történelmi játéka is, melyet a társulat június 9-én, hétfőn játszik majd.

John Lukács: a nacionalista a saját fajtájára is gyanakszik

Mára a történelem iránti „étvágy” elérte a tömegeket, nem lehet jó történész az, aki nem tud jól írni – egyebek mellett erről beszélt kedden Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán tartott nyilvános előadáson John Lukács, a magyar származású, világhírű történész.

A vendéget a szervező Egri Nyitott Kapu Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Nagy Imre honatya köszöntötte. Az írói vénával megáldott történész ezidáig több, mint húsz könyvet jelentetett meg. 1924-ben Budapesten született, 1946 óta él az Egyesült Államokban. Tanulmányozta Hitler és Churchill életét, írt Amerika XX. századi történelméről, a hidegháborúról, Kelet-Európáról és nem utolsósorban szülővárosáról, Budapestről.

Csaknem ötven évet tanított a philadelphiai Chestnut Hill főiskolán, de volt vendégtanár a Columbia, a Princeton és a Johns Hopkins egyetemen is. 1991-ben Ingersoll díjat kapott, 2001-ben Corvin-lánccal tüntették ki. 2005-ben Eger díszpolgára, Alexander Bródy kezdeményezésére fát ültetett az érsekkerti Múzsák Ligetében. Most újabb könyve kiadása kapcsán, az Ünnepi Könyvhét alkalmából néhány napot tölt Budapesten.

Rövid magyarországi tartózkodása alatt vállalta, hogy egyedüli vidéki helyszínként ellátogasson Egerbe. Mint elhangzott, John Lukács „Demokrácia és populizmus” című új kötetének nincs magyar vonatkozása, ám mivel a kiadó úgy döntött, hogy itthon, magyar fordításban is a polcokra kerül, a történész írt hozzá egy magyar bevezetést.

Szerinte ma az európai és atlanti, vagyis a nyugati civilizációk egy körülbelül 500 évvel ezelőtt kezdődött nagy kor vége felé járnak. Maga az is újdonság, hogy ennek a ténynek a történelmi tudatában vagyunk, hiszen például a római kor hanyatlását sem érzékelték az akkor élők. Az elemzők régebben azt hitték, hogy korunk, az újkor örökké fog tartani, de most már látszik, hogy valamikor később feltehetőleg más nevet kap. Így, a véghez közeledve társadalmi és tudományos krízisjelenségek tömegével állunk szemben.

A történész szólt arról is, hogy egy naptári évszázad nem esik egybe a történelmi évszázaddal. Utóbbi értelemben a XX. század viszonylag rövid ideig, 1914-től 1989-ig tartott. A liberalizmus és a konzervativizmus korábbi kettőssége megszűnt, helyette a nacionalizmus és a szocializmus „párosa” vált meghatározóvá. Lukács szerint a nacionalizmus agresszivitása nem csak a külső ellenség felé nyilvánul meg, egy nacionalista gyanakszik a saját fajtájára is, ha az nem elég nacionalista.

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)
Kultúrális hírek

Minta projekt indult a gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskolában

A gyerekek már most gyűjtik azokat a műanyag palackokat, amit a Városgondozással kézen fogva, egy helyi Kft indít szeptember elsejével. A versenyt a város és a térség általános iskolái számára hirdették meg.

51 kilogramm volt a most elszállított Pet-palack. Ezt néhány hónap alatt sikerült az iskolásoknak összegyűjteniük. Később azonban ilyen szemetes autó heti gyakorisággal járhatja az iskolákat. A mindennapokban használt vizes, üdítős, műanyag palackok egyre nagyobb problémát jelentenek a háztartások számára, ezért indítja el szeptembertől egy helyi Kft. a  Városgondozással karöltve a PET palackok, és az alumínium italos dobozok, begyűjtését.

A résztvevő iskoláknak a begyűjtött mennyiség után pénzt is fizetnek. A versenyt népszerűsítve plakát és szignálíró versenyt is hirdetnek. Ennek végén pedig értékes jutalomtárgyakat osztanak majd ki. A felsővárosi iskola számára már nem újdonság a gyűjtés. Az igazgatónő elmondta, számukra elsődleges szempont a környezettudatos nevelés.

Az üres üdítős palackok számunkra csak hulladék másoknak azonban, értékes alapanyagként szolgál. A kíváncsiabbaknak lehetőségük is lesz a begyűjtött palackok feldolgozását is megtekinteniük

Hliva Éva
GY.TV