Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj



Kezdőlap arrow Hírek arrow Megyei hírek arrow Emeletes áruház
Emeletes áruház PDF Nyomtatás E-mail
2008. May 10.

Emeletes áruházat építenek

A füzesabonyiak és a környező falvak dolgozóinak nagy kérését teljesíti a füzesabonyi szövetkezet, amikor ebben az évben megnyitja az áruházat. A négy és fél millió forintos költséggel épülő emeletes áruház megnyitása után hat osztályon szolgálja ki a vevőket.

A tervek szerint tágas eladótérrel rendelkezik majd az áruház, mivel az emelet és a földszint együttvéve mintegy 720 négyzetméter lesz. Az új áruházban nagy gondot fordítanak az áruk raktározására is, amelyet az emeleten és a földszinten négy helyiségben helyeznek el. A vásárlás is meggyorsul, mert a hat osztályon önkiválasztó módszerrel szolgálják ki a vevőket. Lehetővé válik az árukészlet tárolása is. Előzetes tervek szerint mintegy 4,5 millió forint ruházati és több mint kétmillió forint értékű műszaki cikkekben válogathatnak a vásárlók. A bővítéssel új, eddig nem árusított cikkek beszerzésével segítik elő a lakosság igényeinek kielégítését. Havonta mintegy két és fél milliós forgalomra számítanak a megnyitás után. Előnyös helyen, a vasútállomás szomszédságában épül fel az áruház, így a környező falvakból vonaton, autóbuszon érkező vásárlóknak nem kell sokat gyalogolniuk. A nagy összegű állami támogatással épülő áruház építését a földművesszövetkezeti tagok részjegybefizetéssel segítik. Eddig mintegy 80 ezer forint gyűlt össze., ...de társadalmi munkával is segítenek. Az új áruház külsejével egyik legszebb épülete lesz a fejlődő járási székhelynek. Az oldalrészt klinkertéglával burkolják, míg a hét betekintő ablak közötti vörös színű faragott sziklakő ad szép külsőt az épületnek. Előreláthatólag még ebben az évben elkészül az áruház. (1965. április 21.)

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)
Megyei hírek
» Nincs hozzászólás
Jelenleg még nem szólt hozzá senki.
» Hozzászólás írása
E-mail
Név
Cím
Hozzászólás
Captcha Image Regenerate code when it's unreadable
 
< Előző   Következő >

Aktuális névnap

Ma 2008. 7. 9, szerda, Lukrécia napja van.
Holnap Amália napja lesz.

Napi horoszkóp (07.08)

Szavazások

Apollo Tyres. Lenni vagy szennyezni?
 
Mi a véleménye a gyongyos.hu oldalról?
 

Gyöngyös.info hírlevél

Gyöngyös.info hírlevél


HTML formátum?

Online rádió