|
May 02. |
|
Lefejezést is ígérnek az Egerbe látogató turistáknak
A Város a város alatt kiállítás egyre népszerűbb a turisták körében, derült ki a ma délután tartott sajtótájékoztatón, ahol az idei újításokról is szó esett.
Az egykori érseki pincerendszerben Tietze Nándor, idegenforgalmi vállalkozó kalauzolta el ma a sajtó képviselőit. A pincerendszer 2005-ben vált látogathatóvá a nagyközönség számára, ekkor fél év alatt 4.700-an voltak rá kíváncsiak. 2006-ban 12 ezer, tavaly pedig már 27 ezer vendég tekintette meg a látványosságot.
Ami idén más lesz, mint korábban, az egyrészt az új bejárat, amit a Bazilika lába felől közelítve lehet megtalálni, másfelől pedig az, hogy a pince korábban víz alatt álló részeit is meg lehet tekinteni, mivel pallókat helyeztek el a járatokban. Így a Bazilika előtti bejárattól az oszlopos teremig tarthat egy-egy látogatás. Ezen felül szakaszolták a világítást és új elemekkel bővítették a kiállítást.
Tietze Nándor a további tervekről is beszélt, amelyekkel egy igazi interaktív, középkori kiállítást szeretne létrehozni a hajdan 12 millió liter bornak helyet biztosító pincerendszerben. Szerinte túl sok a statikus tárlat, ezzel szemben egy olyan kiállítás, ahol a vendégek mindent maguk is megtapasztalhatnak, sokkal inkább felkeltené az érdeklődést. Így például az érkező hölgyvendégek akár magával Beatrix királynéval is találkozhatnak, de az ügyesebbek akár a belépőjegyük árát is visszanyerhetik valamelyik hajdani játékon. A turisták szeme előtt elevenednek majd meg a bűncselekmények, s azok megtorlása is. Így például a város alatt még lefejezésnek is tanúi lehetnek a látogatók, természetesen valódi áldozat nélkül.
»
Nincs hozzászólás
Jelenleg még nem szólt hozzá senki.
» Hozzászólás írása
|