Get the Flash Player to see this player.
Online hírdetések - Gyöngyös.
Mátra Online
Reklám felületek
Eurocar98
Fő-tér
Gyinfo hírdetés




Kezdőlap arrow Egri események
Egri események
Népszavazás? PDF Nyomtatás E-mail
2008. May 30.

Újabb fideszes népszavazási kezdeményezés, most a gumigyár ellen

Egyetért-e Ön azzal, hogy ne épüljön meg az indiai Apollo Tyres cég gumigyára Gyöngyösön? - ezt a kérdést tenné fel a Fidesz a város lakóinak, helyi népszavazáson.

Az aláírásgyűjtő íveket ma délelőtt adta le a párt képviseletében dr. Tatár László városi elnök Gyöngyös jegyzőjének. A gyűjtőívek hitelesítésére 15 nap áll a jegyző rendelkezésére. Ha elkezdődhet az aláírások gyűjtése, akkor a választópolgárok 25 százalékának, vagyis legalább 6600 embernek az aláírása szükséges ahhoz, hogy ki kelljen írni a helyi referendumot.

Tatár László a kezdeményezés kapcsán elmondta: miután a nyilvánosság teljes nyilvánosság kizárásával folytak a tárgyalások, úgy látták, hogy nincs más alkotmányos lehetőségük, mint a népszavazás elindítása. Már csak azért is, mert a beruházó és a város között már megszületett egy területvásárlási előszerződés, ami után nem lehet azt mondani, hogy a tárgyalások ezen stádiumában még nincs miről vitatkozni - mint azt korábban a tiltakozások kapcsán Hiesz György polgármester többször kijelentette. A Fidesz helyi elnöke azt is hangsúlyozta: meggyőződésük, hogy a Mátra vidékének nem hiányzik egy akkora környezetterhelés, mint amit a gumigyár jelentene.

Hiesz György polgármester a népszavazási kezdeményezés kapcsán közölte: nem lenne szerencsés, ha ezzel az üggyel elriasztanák az Apollot, hiszen ha a cég elmegy, akkor nem "csak" Gyöngyösről, de az országból is távozik. Ennek pedig meglehetősen rossz üzenete lenne nem csak India, de általában a külhoni befektetők felé, ha ellehetetlenítenék a beruházást. Ami ráadásul India első zöldmezős európai befektetése lenne.

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)
Országos hírek

 

Nincs hozzászólás
 
Evangélikus egyház PDF Nyomtatás E-mail
2008. May 29.

Ötvenre tehető az evangélikus egyház körében azonosítható ügynökök száma

Egyelőre mintegy ötvenre tehető az evangélikus egyház körében azonosítható pártállami ügynökök száma - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelője az MTI-nek.

Prőhle Gergely ezt annak kapcsán mondta el, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának májusi ülése a történész kutatók beszámolója alapján megtárgyalta az egyház ügynökmúlttal foglalkozó tényfeltáró bizottságának éves jelentését. A MEE azt tervezi, hogy - előreláthatóan a jövő év folyamán - könyv alakban jelentetik meg az addigi kutatási eredményeket összegző tanulmányokat, amelyekben az iratok tanulságának levonásán kívül lehetőség nyílik a még élő érintettekkel folytatott beszélgetések dokumentálására is - közölte.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában "filológiai pontossággal kell feldolgozni az ott talált aktákat", amelyek folyamatosan kerülnek elő, tehát nem lehet még tudni, hogy mikor lesz a kutatásnak vége. A hosszabb tanulmányok elkészítésekor elsődleges cél, hogy a kortársakat meg lehessen szólítani, az érintettek elmondhassák beszervezésük történetét, tevékenységük részleteit. Fontos továbbá az is, hogy az egyház jelenlegi és közelmúltbeli vezető személyiségeinek, illetve családtagjaiknak a szerepét is tisztázzák. A múlt feltárása fontos ugyan, de korántsem jelent receptet a jelen problémáinak megoldásához - vélekedett.

A tényfeltáró bizottság 2005-ben zsinati határozat értelmében alakult, a feladata az volt, hogy megállapítsa: az evangélikus egyház közelmúltjában "kinek és milyen érintettsége volt a titkosszolgálati együttműködésben". A négytagú bizottság nemrég egy ötödik taggal bővült, így a két történész mellett jelenleg egy-egy jogász, lelkész és levéltáros is dolgozik a bizottságban. A bizottság lelkészi tagjának feladata, hogy lelki támaszt nyújtson az érintetteknek és esetleg hozzátartozóiknak a feltárt dokumentumok feldolgozása, értelmezése során, s ezzel előmozdítsa, hogy a tényfeltáró folyamat két alappillére, az igazság és a kiengesztelődés egyszerre érvényesülhessen - hangsúlyozta.

A fentiekből is kitűnik, hogy az evangélikus egyház felfogása szerint a cél nem az ítélkezés, hanem a megismerés és a valódi megbékélés. Soha nem szabad ugyanis elfelejteni, "hogy azok, akik ezeket a jelentéseket megrendelték, akik az egész rendszert  működtették, azok közül jó néhányan - demokratikus legitimációval -  a közéleti szereplői napjainkban is" - közölte Prőhle Gergely. Véleménye szerint a beszervezettek sok esetben elszenvedői, és nem tettesei voltak az akkori rendszernek. Az evangélikus egyház nem utolsósorban a médiában, internetes listákon felkapott, ügynökökkel kapcsolatos értesülésekre reagálva is döntött úgy, hogy inkább saját körben igyekszik tenni a tisztánlátás érdekében - fogalmazott.

A történészbizottság részletes tanulmányokat közölt a legutóbbi zsinaton azokról az evangélikus egyházi személyiségekről, akiknek érintettsége nyilvánvalóvá vált. Nagyon fontos, hogy differenciálni tudjunk az ügynökök között, mert voltak, akik ideológiai indíttatásból vagy karriervágyból kapcsolódtak be a titkosszolgálati tevékenységbe, és folytattak aktív egyházellenes politikát, másokat viszont úgy szerveztek be, hogy megfélemlítették vagy megzsarolták őket, és esetleg soha nem is adtak érdemi jelentést tartótisztjeiknek - mutatott rá Prőhle Gergely.

A kutatások során külön nehézséget jelent, hogy az is kiderülhet: bizonyos aktákat szándékosan módosítottak, kitéptek belőlük lapokat, illetve akár el is tüntethették némelyiket - tette hozzá. Az állambiztonság természetesen minden államnak minden korban fontos szerve, de világosan ki kell mondani, hogy a Rákosi- és a Kádár-rendszer valós legitimitás nélkül, "ideológiai indíttatásból járt el az egyházakkal szemben". Az efféle tevékenységgel kapcsolatban pedig bármiféle megengedő magatartás csak tévútra vinne - hangoztatta Prőhle Gergely.
MTI

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)
Országos hírek

Nincs hozzászólás
 
Kevesebb gyerek PDF Nyomtatás E-mail
2008. May 27.

Márciusban újra kevesebb gyermek született

Az előzetes adatok szerint 2008 első három hónapjában 23 994 gyermek született, 1,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az elhunytak száma 34 357 volt, ami 2,2 százalékos csökkenést jelent 2007 január–márciusához képest. A természetes fogyás 10 363 fő volt, kevesebb az egy évvel korábbinál. A népesség becsült lélekszáma az időszak végén 10 millió 38 ezer fő volt.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint a születések száma az év első három hónapjában egyenetlenül alakult. Január–februárban mintegy 500-zal több, márciusban 100-zal kevesebb gyermek született, mint az előző évben. Összességében 2008 I. negyedévében a születésszám 1,7 százalékkal emelkedett, ez az egy évvel korábbihoz viszonyítva közel 400-zal több újszülöttet jelent. Január–márciusban naponta átlagosan 264 gyermek született, szemben az előző évi 262-vel. A halálozások száma az év mindhárom hónapjában elmaradt az előző évitől, összességében 770-nel (2,2 százalékkal) kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban. 2008 első negyedévében naponta átlagosan 378 lakos hunyt el, szemben az előző évi 390-nel.

A házasságkötések száma továbbra is csökkenő irányzatot mutat. Az év mindhárom hónapjában kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. 2008 I. negyedévében összességében 4827 házasságkötés történt, ez 252-vel (5,0 százalékkal) kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Az első negyedévben naponta átlagosan 53 házasságot kötöttek szemben az előző évi 56-tal. Ezer lakosra 9,6 élveszületés és 13,8 halálozás jutott. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 1,9 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal maradt el a bázisidőszakitól. A természetes fogyás mértéke a 2007. január–márciusi 4,6 ezrelékről 4,2 ezrelékre csökkent. 2008 első három hónapjában ezer élveszületésre 6,1 csecsemő halott jutott, 1,0 ezrelékponttal meghaladva az egy évvel korábbit.

A születésszám emelkedése és a halálozások csökkenése következtében a természetes fogyás a 2007. január–márciusi 11 527-tel szemben 2008 első három hónapjában 10 363 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 7000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 38 ezer fő volt.

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)
Országos hírek

Nincs hozzászólás
 
Kóka: PDF Nyomtatás E-mail
2008. May 24.

Kóka: üdvözöljük Orbán őszödi beszédét

A választóknak tudnia kell, mit akar hatalomra kerülése után Orbán Viktor, az SZDSZ szerint "titkos megszorító csomagja" van a Fidesznek - tudatta Kóka János, az SZDSZ elnöke pénteken az MTI-vel, egy interneten megjelent írás kapcsán. A liberális pártvezető szerint Orbán Viktor "őszödi beszédéről" van szó.

"Orbán Viktor egy nyilvánosság kizárása mellett tartott rendezvényen őszintén beszélt terveiről. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz által naponta előadott javaslatok köszönőviszonyban sincsenek elnökének valódi terveivel. Arra kérjük Orbán Viktort, tárja fel a kiszivárgott beszéd még titkos részeit, tegye nyilvánossá valódi programját" - hangsúlyozta Kóka János közleményében.

Az index.hu hírportál csütörtökön megjelent cikke szerint Orbán  Viktor néhány hete egy zártkörű, Kéri László politológus által  szervezett szemináriumon arról beszélt, hogy a Fidesz hatalomra  jutása után nem hagyományos kormányzás lesz, "sokaknak sok minden  fog fájni". Az SZDSZ szerint a Fidesz megszorításokra, akár fájdalmas reformokra készül. A párt ezért felszólítja Orbán Viktort, hozza nyilvánosságra "titkos megszorító csomagját" - szerepel a liberális pártelnök közleményében.

Kóka János kiemelte: a Fidesz-program ismertté vált részleteiből kiderül, hogy a párt csökkentené az állam szerepét az infrastruktúra-fejlesztésnél. Hozzáfűzte: Orbán Viktor nem akar autópályákat és metrót, "mindkettőben következetes maradt 2002-ben megbukott kormánya gyakorlatához". Az SZDSZ elnöke kommünikéjében kitért arra, hogy az index.hu  szerint Orbán Viktor politikai terveiről is beszélt a néhány héttel  ezelőtti zárt körű rendezvényen.

A liberális párt felszólítja Orbán Viktort, nyilatkozzon arról  is, lassanként a hatalom közelébe akarja-e engedni a Magyar Gárdát,  mint Horthy Miklós a szélsőjobboldalt vagy elutasítja őket, és ebben  az esetben felbontja a Fidesz és a Magyar Gárdát létrehozó Jobbik  összes helyi koalícióját - közölte ennek kapcsán Kóka János.

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)
Országos hírek

Nincs hozzászólás
 
Csak 39,4 pont PDF Nyomtatás E-mail
2008. May 21.

Újabb lista, amelyen gyengén szerepelünk

Szlovákia és Csehország is javított pontszámán az úgynevezett vállalati elégedettségi listán, hazánk viszont rontott. A cégek adott országgal való elégedettségét mutató rangsorban a szlovákok állnak az élen 47,1 ponttal, őket követik a csehek (44,5 pont), mi a lista végén kullogunk (39,4 pont).

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)
Országos hírek

Nincs hozzászólás
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 55 - 63 / 605

Aktuális névnap

Ma 2008. 8. 20, szerda, István napja van.
Holnap Sámuel napja lesz.

Szavazások

Apollo Tyres. Lenni vagy szennyezni?
 

Gyöngyös.info hírlevél

Gyöngyös.info hírlevél


HTML formátum?