|
A kilincset is elvitték az egyre gátlástalanabb fémtolvajok
Megoldás lehet-e a lopás visszaszorításában a kereskedelem újraszabályozása?
A színesfém-mizéria évtizedek óta okoz rengeteg bosszúságot hazánkban. A megyei helyzetképet tekintve joggal. Talán eljön a jó megoldás is.
A színesfém-tolvajok egyre gátlástalanabbak. A közlekedési jelzőtáblák, vasúti biztonsági berendezések eltüntetésével, megrongálásával veszélyhelyzeteket idéznek elő, és a köztéri műalkotásokat sem kímélik. Olyan eset is történt, amikor egy hétvégi házból már semmit nem tudtak ellopni, hát leszerelték a rezezett ajtókilincseket.
A színesfém-tolvajlások sértettjei között állami és magáncégek, magánszemélyek egyaránt megtalálhatók. A megyei adatok elszomorítóak, növekvő esetszámokat mutatnak.
Az Egri Rendőrkapitányság területén 2006-ban színesfémlopás miatt 92, annak értékesítésében való közreműködés, orgazdaság okán öt nyomozást rendeltek el. Tavaly már 111 ilyen esetben kellett nyomozniuk a rend őreinek. A nyomozások vizsgálata kapcsán az is kiderült, hogy két éve 42, míg az elmúlt évben 62 esetben kellett megszüntetni az eljárást azért, mert nem sikerült kideríteni, ki volt az elkövető. Vádemelésig a két esztendőben együttesen 30 bűncselekmény jutott el, összesen száz elkövető vált ismertté. Huszonkilenc terhelt esetében, 14 ügyben gyorsítottan, azaz bíróság elé állítással fejezték be az eljárást. A két évben együttesen 54 személlyel szemben harminc ügyben vádemeléssel zárult a nyomozás. Az idén a folyamatban lévő nyomozások közül hét eljárásban van tizenkét gyanúsított.
Gyöngyös térségében 2006–2007-ben szintén 92 nyomozást végeztek színesfém vagy fémhulladék eltulajdonítása miatt. A két év alatt huszonkét elkövető vált ismertté. Két ügyet sikerült lezárni gyorsított eljárással öt gyanúsított mellett, míg nyolc ügyben tizenkilenc ember ellen emeltek vádat. A Hatvani Rendőrkapitányság területén összesen negyvenhat alkalommal indult nyomozás hasonló ügyben, s huszonkét tettes vált ismertté. Tizenegy gyanúsítottnak hat ügyben kellett bíróság előtt vádemelés után felelnie. A hevesi kapitányság is a bűntények gyarapodásáról adhatott jelzést. Míg két éve harminchét, addig tavaly negyvenhat esetben kellett vizsgálódniuk a nyomozóknak, mert némelyek színesfémek ellopása révén óhajtottak meggazdagodni. Végül húsz elkövető vált ismertté Dél-Hevesen, s nyolc ügyben fejezték be a nyomozást vádemeléssel. Hasonló adatok figyelhetők meg a Füzesabonyi Rendőrkapitányság statisztikájában is. Ott tizenhéttel nőtt az elmúlt évben 2006-hoz képest a színesfém-tolvajlások száma (49 eset). Mindebből csak hét eljárás jutott el addig, hogy vádirat készüljön. Soltész Bálint, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt is elárulja, hogy megyénkben huszonkét legális, illetve hat illegális fémfelvásárló telep működik. Utóbbiból öt Füzesabony térségében van. Egy nem bejegyzett felvásárló tevékenykedik Gyöngyös térségében. A színesfém-feldolgozó vállalkozások száma a megyében hét. Ebből Eger környékén található négy, míg a hatvani térségben három van. A kapitányságokon tisztában vannak vele, hogy a többnyire éjszaka mozgó tolvajokat nem könnyű tetten érni, személyüket felderíteni, hiszen az ellopott fémtárgyakon még azelőtt túladnak itt vagy más megyékben, hogy a bűncselekményt felfedeznék. A rendőrség gyakoribb járőrözéssel, rendszeres ellenőrzéssel igyekszik visszaszorítani a színesfém-tolvajlást. Az igazi eredmény azonban a szabályozás újragondolásától, átalakításától függ.
A kormány tervei szerint ugyanis újraszabályozzák a színesfém-kereskedelmet. Ennek fontos része, hogy csak üzletben foglalkozhatnak majd vele, az engedélyezés a vámhatóság hatáskörébe tartozik majd. Aki színesfém-kereskedelmi céget akar indítani, annak ingatlan- vagy pénzügyi biztosítékot kell letennie. Lényeges, hogy az üzletekben naprakész nyilvántartást kell vezetni a vevőkről és a beszállított áruról egyaránt. Korlátozzák egyes tárgyak feldolgozását is, az emlékműveket pedig egyedi azonosítóval kívánják ellátni.
A kérdés: ezek a módosítások vajon használnak-e majd?
»
Nincs hozzászólás
Jelenleg még nem szólt hozzá senki.
» Hozzászólás írása
|