Gyöngyös oktatás

Kezdőlap
2014-ig marad Nyomtatás E-mail
June 27.

2014-ig marad az XP támogatása

A Microsoft végül - látva az elsősorban vállalati ügyfelek tartózkodását és kitartását a korábbi operációs mellett - beadta derekát és kötelezettséget vállalt az XP támogatásának kitolására, egészen 2014-ig.

A szoftvercég ezzel rendhagyó módon lehetővé teszi a támogatás meghosszabbítását, mégpedig az operációs rendszer megjelenésétől számított 13 évig. Nagy bejelentésre, a fanfárok megszólalására ezúttal persze nem került sor, ám az egyes szoftverek esetében érvényes határidőket összesítő táblázatból világosan kitűnik, hogy miként is áll a helyzet. Ezzel gyakorlatilag lezárult a hosszan tartó vita, amely a Vista megjelenése óta tartott a vállalati és fogyasztói szférában egyaránt - az átállásra immár semmi nem sürgeti a kitartókat.

"Június 30. után valóban megszűnik a Windows XP retail termékként való forgalmazása, mint ahogy megszűnnek a közvetlenül a nagy PC-gyártóknak szánt szállítások is. Azon vásárlók azonban, akik mindenáron az XP mellett akarnak maradni, továbbra is be tudják majd szerezni a szoftvert" - írta Bill Veghte alelnök a héten a partnereknek szánt levelében. Magyarázata szerint ezzel azt ismerik el, hogy a vásárlók közül sokan hosszabb ideig megtartják windowsos gépeiket, amit mi úgy fordíthatunk le, hogy a Vista fogadtatása nem volt elég kedvező ahhoz, hogy a tervezett időben nyugdíjba küldjék az elődöt.

Az alapvető támogatás 2014-ig történő kitolása mellett a licencfeltételek között talált kiskapuval továbbra is lehetséges a visszalépés a Vistával szállított masinák esetében - az előző verziók használata nem jelent újabb anyagi terhet a vásárlók számára. Arról már szintén írtunk, hogy az olcsónak szánt netbook és nettop számítógépek esetében (mint például az Asus Eee PC) továbbra is elérhető lesz az operációs rendszer, ezeken a fejlesztéseken a Vista amúgy sem nagyon rúgna labdába, már csak rendszerkövetelményei miatt sem.

Ezzel persze Redmond azt is elkerüli, hogy a legtöbb gyártó a rivális Linux disztribúciókkal legyen kénytelen leszállítani olcsó megoldásait. Tekintettel a fejlődő régiók most bekapcsolódó óriási tömegeire, ez semmiképpen nem lenne kellemes helyzet számukra.

SG.hírek

» Nincs hozzászólás
Jelenleg még nem szólt hozzá senki.
» Hozzászólás írása
E-mail
Név
Cím
Hozzászólás
Captcha Image Regenerate code when it's unreadable
 
< Előző   Következő >

Aktuális névnap

Ma 2008. 10. 12, vasárnap, Miksa napja van.
Holnap Kálmán napja lesz.

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj

Napi horoszkóp

Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak
 

Szavazások

Mi a véleményed a KRF Főiskoláról?
 

Gyöngyös.info hírlevél

Gyöngyös.info hírlevél


HTML formátum?