Gyöngyös oktatás

Kezdőlap
Google és a Yahoo Nyomtatás E-mail
June 17.

Üzenetküldőjét is egyesíti a Google és a Yahoo

Nemcsak hirdetési rendszerét, de azonnali üzenetküldőjét is közös nevezőre hozná a két cég, tovább feszítve a húrt a Microsofttal. A Yahoo befektetői arra számítanak, hogy hosszabb távon jobban járnak.

A két cég közötti együttműködés - ahogy az a Google sajtóközleményéből is kiderül - nemcsak a hirdetési platformok egyesítésére, azok kompatibilitásának megalapozására szorítkozik, de emellett az egyéb szolgáltatások terén is igyekeznek kialakítani az egységes rendszert. Ezek közé tartoznak az azonnali üzenetküldők, amelyek a jövőben szintén gond nélkül összedolgoznak majd.

Sajnos pontos útitervet nem vázoltak fel, így azt sem tudni, hogy a Google és a Yahoo saját üzenetküldője pontosan mikortól látja majd egymás kapcsolatrendszerét, az egyik vagy másik megoldásban felvett partnereket. A lépés mindenesetre érdekes helyzetet teremt, hiszen a Yahoo Messenger már most is kompatibilis az MSN szolgáltatásával, így az együttműködés révén akár mindhárom szoftver közös alapokra hozható. Ezzel a keresőcég fejlesztése egyfajta multi-IM programmá válhat, bár az nyilvánvaló, hogy mindezt Redmond nem nézi majd jó szemmel.

Eközben további részleteket tudhatunk meg a partneri kapcsolatról, egészen pontosan a Yahoo befektetőinek gondolatairól és várakozásairól. Közülük kiemelkedik Carl Icahn, akivel kapcsolatban már az is elhangzott, hogy saját kedve szerint alakítaná át a cég igazgatótanácsát, hogy megkönnyítse a Microsoft korábbi ajánlatának elfogadását. Ez végül nem jött össze, ám Cahn most arról beszélt egy interjúban, hogy a Google-lal létrejött kapcsolat előnyös lehet a cég számára. Bár ez nem olyan jellegű ajánlat, mint a korábbi felvásárlási akció, mégis hosszabb távon meghozhatja gyümölcseit.

Kérdés, hogy a Yahoo éves befektetői találkozójának közeledtével - amely augusztus elsején esedékes - mekkora hangsúlyt helyeznek majd az együttműködéssel kapcsolatos trösztellenes kifogásokra.

 

SG.hírek

» Nincs hozzászólás
Jelenleg még nem szólt hozzá senki.
» Hozzászólás írása
E-mail
Név
Cím
Hozzászólás
Captcha Image Regenerate code when it's unreadable
 
< Előző   Következő >

Aktuális névnap

Ma 2008. 10. 12, vasárnap, Miksa napja van.
Holnap Kálmán napja lesz.

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj

Napi horoszkóp

Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak
 

Szavazások

Mi a véleményed a KRF Főiskoláról?
 

Gyöngyös.info hírlevél

Gyöngyös.info hírlevél


HTML formátum?