|
Július első három napján rendezik a Margitszigeten a Vodafone-kupáért kiírt nemzetközi férfi vízilabdatornát, amelyen az olimpiai bajnoki címvédő magyarok mellett a görög, a német és az orosz válogatott indul.
A budapesti esemény jelentőségét növeli, hogy – amint a Széchy-uszodánál tartott sajtótájékoztatón is elhangzott – alig két héttel előzi meg a sanghaji vizes világbajnokságot, ahol Kemény Dénes szövetségi kapitány legénysége éremreményekkel száll medencébe. A szakvezető a szerdai összejövetelen egyértelművé tette, hogy mind a Vodafone Kupán, mind a vb-n az aranyérem a cél.
 Varga Dánielék az első napon a görögökkel meccselnek Fotó: AFP
– Bátor, harcos csapatot akarok látni, amely megnyeri a kupát, még ha nem a legjobb formájában is, azt ugyanis a kínai világbajnokságon kell elérni – fogalmazott Kemény Dénes. – Természetesen ott is az aranyra törünk, és ugyanez a cél a londoni olimpiára is. A kapitány kitért rá, hogy a vb-re nevezendő 13 játékosát legkésőbb jövő szerdára, a hétvégi, görögországi torna tapasztalatait is figyelembe véve jelöli ki a jelenlegi 17 fős keretből.
– Korfu után már végképp tiszta lesz minden, addig bárki bizonyíthatja, hogy ott a helye a csapatban. A keretszűkítés ezzel együtt mindig fájdalmas döntés, szakmailag és emberileg egyformán nehéz, s lelkileg is megpróbáltatást jelent – avatta be a jelenlevőket a sikerkapitány. Beck György, a hazai szövetség társelnöke, a névadó Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy cége kitart a válogatott támogatása mellett.
– A tavalyi még a tesztelés időszaka volt, az idei 2. Vodafone Kupa viszont már annak a bizonyítéka, hogy hosszabb távon is együtt fogunk működni. Úgy időzítjük ez után is, hogy az adott év aktuális csúcseseménye, jelen esetben közvetlenül a vb előtt legyen a mi tornánk, amelyen a magyar közönség a világverseny előtt láthatja hazai medencében utoljára kedvenceit – mondta Beck György, aki különleges bejelentéssel is szolgált: a jövő csütörtöki válogatott edzésen – afféle díszvendégként – jelen lesz, és vízbe is száll a Kemény-legénység gyakorlásán Jenson Button, a Forma-1 egyik sztárja, a McLaren 2009-ben világbajnok brit pilótája.
A program Július 1., péntek 17.30: Németország – Oroszország 19.00: Magyarország – Görögország Július 2., szombat 17:30: Görögország – Oroszország 19.00: Magyarország – Németország Július 3., vasárnap 9.30: Görögország – Németország 11.00: Magyarország – Oroszország
Forrás: www.heol.hu
|